|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 155 találat | lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-155 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Fleisz János 2013. október 13.Valóban 900 éves Nagyvárad, ahogy ezt egyesek állítják?Ebben az évben a nagyváradi önkormányzat több rendezvényt is szervez Nagyvárad első írásos említésének 900. évfordulója alkalmából. Természetesen örvendetes az, hogy a román városvezetés felvállalja városunk tekintélyes történelmi múltját és az arról való megemlékezést, hiszen nem olyan régen még csak az 1918 utáni események iránt volt tapasztalható nagyobb érdeklődés. Az évforduló mégis hiányérzetet kelt, főleg a nagyváradi magyar közösségben, hiszen városunk a magyar történetírás eredményei szerint ennél is régebbi gyökerekkel rendelkezik. A 900 éves évforduló alapját egy Könyves Kálmán által kiadott 1113-ban készült oklevél adja, amelyben a magyar király összeíratta a zobori bencés apátság (ma Nyitra város része, Szlovákiában) birtokait. Ennek szövege említi a kiváltságlevelet megerősítő püspökök között Sixtus váradi püspököt is: „Sixtus Vvaradiensis” formában, illetve Saul bihari ispánt: „comes Saul de Bychar” formában. Ezt tekinti a román történetírás Nagyvárad város nevének első okleveles említésének. E rövid írás nem engedi meg a részletek kifejtését, azonban pontosítanunk kell, hogy az egyébként hiteles máig fennmaradt oklevél előtt már két évvel 1111-ben, egy hasonló zobori oklevél, mint „Sixtus Bichariensis” említi a váradi püspököt, viszont létezik egy azt megelőző, 1102-re datált, de egy évvel későbbi másik oklevél is, amely ugyancsak „Sixtus Varadiensist” említ, igaz ezt vannak, akik hamisnak tartják. Miért 1113-tól? Az 1113-as említés már a szocialista időkben is használatos volt a román történetírásban főleg azzal a céllal, hogy a város kezdeteit későbbre tolják és elszakítsák I. (Szent) László magyar király idejétől és korabeli megalapításától. Mivel az 1113-as eredeti dokumentum ma is létezik, ezért nem lehetett még későbbre tenni a város kezdeteit, viszont a korábbi történelmi források által szolgáltatott bizonyítékokat mind figyelmen kívül hagyták. Az 1113-as dokumentumot a román történetírás mai felfogásában is, a város egyfajta alapító okiratának tekinti, tehát innen számolja Nagyvárad eredetét és kezdeteit. Ezt veszi alapul a jubileumhoz a nagyváradi önkormányzat is, ami azért is meglepő, mert például a Városi Tanács által 2012 áprilisában elfogadott és nemrég kinyomtatott hivatalos Nagyvárad Municípium Statútuma is miután tisztázza, hogy a monostor 1082 körüli megalapítása a település kezdeteit is jelentik a következőket írja: „Egy katolikus püspök első biztos említése a térségben 1111–1113-ból származik, amikor a zobori benedekrendi apátság oklevelében megemlítik Syxtus Varadiensis püspököt és Saul de Bichar ispánt.” Sajnos a nagyváradi polgármesteri hivatal honlapjának magyar nyelvű változatában, magyar helytörténészek által összeállított Nagyvárad történelme is átveszi a román történetírásban elterjedt hibás nézetet, ráadásul egy mondatban több tévedést is elkövet: „Várad első írásos említése is innen ismert – mint civitas Waradiensis – (a valóságban ez egy 1374-es dokumentumban megjelenő említés!), 1113-ból maradt fenn a zólyomi (a valóságban zobori!) Benedek-rendi apátság egyik oklevelében”. Az tény, hogy a szóban forgó eredeti dokumentum fontos történeti forrás, amely okot adhatna a 900 éves megemlékezésre, azonban nem a várost, hanem Várad első ismert püspökének a nevét említi. (Van egy olyan felfogás is, hogy Várad első püspöke megkoronázásáig Könyves Kálmán volt, azonban ezt máig egyetlen dokumentummal sem sikerült bizonyítani). Ebből persze az is következik, hogy akkor már régebben létezett egy hely, település, ahol a püspökséget megszervezték, amely addigra már olyan jelentőségre tett szert, hogy püspöke az Esztergomból ide helyezett Sixtus, a többi magyarországi (pécsi, veszprémi, kalocsai, egri stb.) püspökökkel együtt erkölcsi garanciát jelentett a fontos dokumentum hitelességére. Természetesen Nagyvárad történetében vannak bőven más események, amelyek jobban megérdemlik az ünneplést, mint ahogy ezt 1892-ben vagy akár 1992-ben tették. Nagyvárad kezdeteiről Nagyvárad kialakulásának körülményei homályba vesznek. A kevés történelmi forrás miatt a város kezdetei megértéséhez gyakran a legendákat és hagyományokat is segítségül kell hívni. Várad első említése az írott forrásokban nehezen követhető nyomon. A váradi káptalanra, illetve püspökségre már 1068-ra és 1071-re is találunk hivatkozást, magának a településnek az első említése az 1091–93 közötti időkből származik „populum Varadyensem de Byhor” formában, azonban ezt a kutatók nem tartják hitelesnek. Egyéb említései általában az 1077–1095-ös időszakra, vagyis I. László király uralkodásának idejére és a monostorra vonatkoznak: „locum Varad nominavit”, 1095-ben pedig: „in suo monasterio Uaradin”. Az tény, hogy eredeti és hiteles levelekben I. (Szent) László 14 alkalommal is említi Váradot. A bizonytalanságok ellenére tehát kijelenthető, hogy a váradi káptalan, püspökség, illetve a város gyökerei a 11. század második felébe nyúlnak vissza és az írott forrásokban való – természetesen későbbi – említés már kialakult szerkezetekre utal. A magyar történetírás I. (Szent) László királynak (1077–1095) tulajdonítja Várad megalapítását, utóbbi vált általánosan elfogadottá, így a köztudatba Várad, mint Szent László városa került be. A Körös bal partján, a mai vár helyén épült fel a monostor, amely a középkorban az egyházi intézmények és épületek együttesét is jelentette. Mivel a társaskáptalanok a nép művelésében is fontos szerepet játszottak, nyilvánvaló, hogy I. László a keresztény egyház megerősítése mellett egyúttal egy város létesítését is célozta. Ez vezérelte a püspökség 1092 körüli idehelyezésében is, hiszen csak a társaskáptalan által Nagyvárad nem válhatott volna később az ország egyik legfontosabb városává. A román történetírás viszont bizonyítottnak véli, hogy Várad nem megalapítás által jött létre, hanem a város hosszú fejlődés eredményeként alakult ki. Az utóbbi időben a város kezdeteit inkább a püspökség Váradra való áthelyezésével azonosították, viszont a várostörténet a település kezdeteit a monostor megalapításához köti. (létezik több olyan város is, ahol püspökség nem volt, csak társaskáptalan, mint Arad vagy Nagyszeben, s mégis jelentős városokká váltak.) Nagyvárad város kezdeteit tehát 1082-re tehetjük. Ilyen értelemben városunk ma 931 évesnek tekinthető. Dr. Fleisz János erdon.ro 2013. október 13.Kommentár: Amilyen a múlt, olyan a jövőképA román történészek a tökélyig fejlesztették azt a módszert, amellyel fából vaskarikát, azaz a magyar történelemből román történelmet tudnak fabrikálni. Ha van még valaki, aki kételkedik ebben, az elmulasztott ellátogatni a nagyváradi önkormányzat által szervezett kétnapos történelemtudományi szimpóziumára, amelyet Nagyvárad kilencszáz éves múltja apropóján szerveztek meg, túlnyomórészt román történészek részvételével. A váradi városházán tegnap délelőtt kezdődött konferencia hangulatát akaratán kívül is pompásan felvezette az az idős, ősz szakállas bácsi, aki az esemény ünnepélyes megnyitása előtt egy dokumentumot osztogatott a sajtó képviselőinek, amelyiknek már a címe is sokatmondó volt, magyar fordításban körülbelül ez: Az etnikai kisebbségek visszaélnek a mássághoz való joggal és meghamisítják a kulturális értékeket és a történelmi hagyományokat. A Ioan Ieremia rendező nevével szignált papíros öt pontba szedve szapulta az etnikai kisebbséghez tartozónak nevezett Daniel Vulcu városi tanácsost, a Mária Királyné Színház igazgatóját, aki az „udemerével” kötött politikai alkuval meggyalázta a helyi román nemzeti színházat. Az irományt nem ismertetem teljes terjedelmében, csak annyit ragadnék még ki belőle, hogy az úriember fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a Szigligeti Ede-szobrot a „Horti Miklos” rezsim idején állították fel a színház elé, meg azt, hogy el van keseredve, amiért Nagyvárad napján magyar nemzeti színű bannerek lobognak a Bémer téren, amelyekkel mást ünnepelnek, mint amit ünnepelni illene. Ilyen előzmény után szinte üdítő volt meghallgatni dr. Nicolae Erdoiunak, a kolozsvári George Baritiu Történelemtudományi Intézet tagjának az előadását a román-cirill írásról azon a szimpóziumon, amelyet tulajdonképpen egy latin nyelven írt dokumentum apropóján rendeztek meg. Hogy a cirill betűs írásnak mi köze van a Könyves Kálmán királyunk által 1113-ban kiadott oklevélhez, az Erdoiu előadásából nem derült ki, de legalább a megjelentek megtudhattak egyet s mást a Nagymorva Birodalomról, Cirillről és Metódiuszról, és persze a román identitásról. Nem kevésébé figyelemre méltó előadást tartott Șerban Turcuș, a Babeș-Bolyai Egyetem professzora. Az ő mondandójának lényege az volt, hogy ha valamit ért is a középkori magyar királyság, abban vajmi kevés érdeme van a magyar etnikumnak. Turcuș nyomatékosította, hogy a magyar királyi hatóság alig volt valami az egyházhoz képest, sőt, a királyi hatóságot az egyház csak amolyan minisztériumnak tekintette, és különben is, a magyar királyságnak két évszázadon át nem volt kancelláriája. És azt se higgyük, hogy a magas egyházi méltóságok, a püspökök magyarok voltak a magyar királyságban. Nem magyarok voltak. Továbbá a magyarországi klérus tagjai közül nagyon kevesen tudtak írni, és akik tudtak, azok az országba behívott idegenek voltak. Nem magyarok. A klérus nyolcvan százaléka írástudatlan volt a XI–XII században; na ők magyarok voltak. És miután Turcuș eloszlatott minden kételyt afelől, hogy ki volt magyar és ki nem volt magyar a középkorban, előállt az aduásszal, ami rávilágít arra is, miért hangsúlyozta beszédében annyira az egyházi hatalom elsőbbrendűségét a magyar királyi hatalommal szemben: a váradi püspökség feltehetőleg egy korábbi, görög-szláv rítusú püspökség volt, azt változtatták át latin rítusú püspökséggé. Azt pedig a hallgatóság kellett továbbgondolja, hogy ez mit is jelent. A város történetének kezdeteit felidéző szimpózium első részében Szent László neve egyetlenegyszer hangzott el, amikor Turcuș kijelentette, hogy szerinte Szent László idejében még nem létezett a váradi püspökség. Dr. Fleisz János történész megadja azokat a támpontokat, amelyeket ajánlatos szem előtt tartani, amikor román történészek előadásait hallgatjuk Nagyvárad múltjáról. Egy fél mondatot azért átemelnék ide a tanár úr szövegéből, azt amelyik szerint örvendetes az, hogy a román városvezetés felvállalja városunk tekintélyes történelmi múltját és az arról való megemlékezést. De végül az ő cikkéből is az derül ki, amit nekem is tapasztalnom kellett a helyszínen: a román városvezetés egyáltalán nem vállalja fel Nagyvárad múltját, ehelyett a történelemtudomány paravánját felhasználva kreál egy olyan szellemi-érzelmi légkört, amelyben csupán a román nacionalisták érzik és érezhetik jól magukat. Ez a paraván azonban nem tudja eltakarni a jelenlegi városvezetés szándékait, még akkor sem, ha Mircea Malan alpolgármester a konferencia megnyitóján ilyen szép mondattal bájolta el a hallgatóságot: „azért kell tanulmányozni a múltat, hogy megértsük a jelenünket, és erre alapozva tudjuk felépíteni a jövőnket.” A szimpózium első két előadásából kirajzolódó múlt alapján nem lehet kétség afelől, hogy a jelenlegi városvezetés milyen jövőt képzel el a Nagyváradot alapító szent király utódainak. Még szerencse, hogy valamelyest rajtunk is múlik, hogy valóra válik-e az általuk megálmodott jövő. Pap István erdon.ro 2013. október 17.Médiaviszonyokról beszélgettekNagyvárad- A művelődés hete- a tanulás ünnepe rendezvénysorozat keretében A média függetlensége napjainkban címmel szerveztek kerekasztal-beszélgetést az Ady Endre Középiskola könyvtártermében. A kedd esti rendezvény szervezői a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége, a Sapientia Varadiensis Alapítvány és a debreceni székhelyű Megyei Népfőiskolai Egyesület voltak. A megjelenteket köszöntő dr. Fleisz János BINCISZ-elnök arra hívta fel a figyelmet: október 12-26. között immár kilencedik alkalommal rendezik meg A művelődés hete- a tanulás ünnepe sorozatot a bihari térségben. Az események a felnőttképzéshez kötődnek ugyan, de művelődés központú jellegűek, céljuk, hogy jobban megismerjük a helységet, ahol élünk, a múltunk és a jelenünk. Most éppen a sajtó a téma, a média felelőssége és viszonyulása a világhoz. Úgy vélték, hogy ezt összekötik a sajtószabadsággal és -függetlenséggel, inkább a gyakorlati tapasztalatokra helyezve a hangsúlyt. Kiindulópontként a hetven évvel ezelőtt, 1943-ban zajlott balatonszárszói találkozót jelölték meg, ahol Németh László megfogalmazta, hogy nincs külön jobb- és baloldali út, csak egyetlen út van, a magyar. Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület vezetője arról beszélt, hogy a művelődés hete programként először az Egyesült Királyságban jelent meg a ’80-as években, s terjedt el, napjainkban már a világ 130 országában lebonyolítják. A sajtónak is fontos is szerepe van abban, hogy legalább egy évben egy nap erejéig megünnepeljék azokat az embereket, akik életük végéig tanulnak, illetve továbbképzik magukat, s ezáltal hozzájárulnak a maguk fejlődéséhez és a társadalom átalakulásához. Erre azért is nagy szükség van, mert Magyarországon például egy friss adat szerint 750-800 ezer közé tehető a teljesen analfabéták száma, 1 millióan nem végezték az első nyolc általános osztályt és ugyanennyi személynek nincs semmilyen szakmája. Kerekasztal-beszélgetés Dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész betegsége miatt nem tudott eleget tenni a meghívásnak, Függetlenség és felelősség című dolgozatát Fleisz Judit tanárnő olvasta fel. Ebben szó esett hitelességről, ellehetetlenítésről és a sajtónyelv magyarságáról. A tanulmány azzal a pesszimista végkövetkeztetéssel zárult, hogy a média állapota egyáltalán nem megnyugtató. A mintegy másfél órás kerekasztal-beszélgetés résztvevői váradi médiaszakemberek, újságírók, szerkesztők voltak: Dérer Ferenc, Villányi Zoltán, dr. Fleisz János, Borsi Balázs és Szűcs László, akik olyan kérdéseket próbáltak megválaszolni, mint például mit értünk sajtó- és szólásszabadságon, mennyire hiteles és magyar a mai magyar sajtó, illetve mit jelent politikailag függetlennek lenni? Egyebek mellett szó esett az 1989 előtti és utáni helyzetről, nyelvhelyességről, sajtóhibákról, hatalmi befolyásokról, arról, hogy a laptulajdonosok és a politikusok mennyire akarnak beleszólni az újságok, híranyagok szerkesztésébe, az értékpreferencia azonos-e a szervilizmussal, létezik-e egyáltalán függetlenség vagy csak szakmaiság és tisztesség kellene legyen. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2014. január 21.Kultúraünnep határok nélkülHatáron átívelő programsorozattal ünnepel Nagyvárad és a magyarországi Berettyóújfalu a magyar kultúra napja, január 22-e alkalmából. Nagyszalonta és Gyula együttműködési szerződést ír alá, Marosvásárhelyen pedig a magyar–román kapcsolatokat erősítenék. Határon átívelő programsorozattal ünnepel a magyar kultúra napja, január 22-e alkalmából Nagyvárad és a magyarországi Berettyóújfalu. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke a programsorozatot ismertető hétfői sajtótájékoztatón kiemelte: büszkék arra, hogy a hagyomány tovább él, hiszen a Bihar, illetve a Hajdú-Bihar megyei város 2000 óta ünnepli közösen a hagyomány és a megújulás jegyében a magyar Himnusz születésének napját. Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere szerint az emberek érdeklődése eziránt „nem is kérdéses”. „Tudjuk, hogy Nagyváradon nem áll mellé az önkormányzat, de ettől függetlenül biztos vagyok abban, hogy a határ mindkét oldalán telt házas rendezvények lesznek” – fejtette ki Muraközi István A magyar kultúra ünnepe elnevezésű közös programsorozat kapcsán. Miközben Újfaluban gyakorlatilag már múlt csütörtökön elkezdődött az ünnepség, addig Nagyváradon a kedden 17 órakor kezdődő, A kultúra, nemzeti megmaradásunk és felemelkedésünk záloga című programmal indítanak. Ezen felszólal a főszervező Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) elnöke és Muraközi is, civil érdemérmeket adnak át, Pomogáts Béla irodalomtörténész előadással készül, míg az újfalui zeneiskola tanárai koncertet adnak az Ady Endre Gimnázium dísztermében. „Újfaluban az önkormányzat komoly szerepet vállal benne, de Váradon a BINCISZ nélkül nem is lenne magyar kultúra napja” – véli a polgármester, aki rámutatott: az ünnepség több rendezvényét mindkét városban megtartják. A partiumi megyeszékhely szerdai eseményei 13 órakor kezdődnek, amikor a Partiumi Keresztény Egyetem udvarán – a Sapientia Varadiensis Alapítvány szervezésében – felavatják Erkel Ferenc portrédomborműves emléktábláját, majd 17 órától a Tibor Ernő Galériában kiállítás nyílik az újfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola munkatársainak alkotásaiból. (Cserébe csütörtökön Újfalun a váradi Tibor Ernő Galéria művészeinek csoportos kiállítását nyitják meg a Nadányi Zoltán Művelődési Központban.) Szerdán 19 órakor a váradi Szigligeti Színházban gálaestet szerveznek, amelyen gazdára találnak a Magyar Kultúráért Díjak és a tavaly alapított Jakobovits-díj. Szabó Ödön elmondta: idén két életműdíjat és három Magyar Kultúráért Díjat osztanak. Újra „menő” a színház A szerda esti ünnepi előadás a Színház az iskolában, iskola a színházban program keretében helyi magyar középiskolások és egyetemisták közreműködésével készült Liliomfi-remix jelenti lesz. A Szigligeti Színház hétfői tájékoztatóján elhangzott: a névadójuk színművéből készült produkcióra már minden jegy elkelt. A hat csoport által külön-külön, a társulat egy-egy színészének irányításával kidolgozott jeleneteket a művészeti vezető, Szabó K. István „gyúrja össze” egyetlen közös előadássá. Gajai Ágnes színész először vesz részt a három éve indított programban, de tanítványai „lazára vett” indulása után most úgy érzi, hogy összekovácsolódott a csapata. „Ez a nap róluk szól, arról amit elértek ezalatt a két és fél hónap alatt. Óriásit léptek előre” – magyarázta a színművész. A programot a diákok is maguknak érzik, egy diáklány megfogalmazása szerint „nem is maga a bemutató, hanem az odáig vezető út a fontos”, és ahogyan azt Szotyori József színművész mondta: „életre szóló élménnyel gazdagodnak”. Pál Hunor, bevallása szerint nagyon kreatív, lelkes csapattal dolgozott együtt, akiktől ő is tudott tanulni, „belőlük építkezett”. A társulat munkatársai hétfői sajtótájékoztatójukon arra is emlékeztettek, hogy amikor októberben ismét meghirdették a szereplőválogatást, sok diák jelentkezett – Csatlós Lóránt kijelentette, hogy talán ennek a programnak is köszönhető, hogy „Nagyváradon újra menő lett színházba járni”. A Magyar Kultúra Ünnepe pénteken zárul Nagyváradon – Szabó Ödön tájékoztatása alapján két könyvbemutatóval, amelyek révén „a történelmi Bihar vármegye további örökségét fedezzük fel”: 16 órától az Ady Endre Gimnáziumban V. Szilágyi István A lelkiismeret ösvényei című könyvét méltatja Tuduka Oszkár nyugalmazott irodalomtanár és zenekritikus, míg 18 órától a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban Dukrét Géza mutatja be Emődi János, Wilhelm Sándor és Sándor Mária A margittai fazekasság című kötetét. Utóbbi kötetet Berettyóújfaluban is ismertetik egy nappal korábban. Magyar–magyar, magyar–román közeledés A Bihar megyei Nagyszalonta és a Békés megyei Gyula is erősíteni kívánja határon átívelő kapcsolatait a magyar kultúra napja alkalmából. Török László szalontai és Görgényi Ernő gyulai polgármester a szerdán, a nagyszalontai Arany Palota nagygalériájában megszervezésre kerülő ünnepi programsorozat keretében írja alá a két város együttműködési megállapodását. Az ünnepségen elhangzik a Himnusz zeneszerzője, Erkel Ferenc Hazám, hazám című műve, Nagy Xénia elszavalja a város nagy szülötte, Arany János A walesi bárdok című balladáját, de gyulai képzőművészek is bemutatkoznak a bihari település közönségének egy közös kiállítással. Nemcsak a határon átívelő kapcsolaterősítést segíti azonban a kultúra ünnepe. A megszámlálhatatlan kultúra napi programkínálatból Marosvásárhely is alaposan kiveszi a részét. Az utóbbi időben a román–magyar konfliktus újbóli kiéleződéséről elhíresült városban a Studium Alapítvány szervezésében három éve indult a magyar kultúranapi 24 órás felolvasómaraton, amelyet idén a két nemzet kultúrájának közelítése érdekében román nyelven is megszerveztek január 15-én, a román kultúra napján. A harmadik magyar felolvasómaraton szerdán éjfélkor kezdődik, és csütörtök éjfélig kapcsolódhatnak be mindazok, akik marosvásárhelyi magyar írók, illetve román szerzők magyarra fordított műveiből kívánnak felolvasni – ezzel nemcsak a megbékélést, de a műfordítók szerepének fontosságát is hangsúlyozni szeretnék a szervezők. Varga László, Vásárhelyi-Nyemec Réka | Krónika (Kolozsvár), 2014. március 8.Károly-érdemérmet alapítottakNagyvárad- Szombat délelőtt a Várad-hegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság és a BINCISZ szervezésében dr. Károly József Iranaeus tudósra, paptanárra emlékeztek a premontrei széktemplomban. A premontrei templomban délelőtt 9 órakor kezdődött misén Szent Lukács könyvéből szólt az evangéliumi részlet. Prédikációjában Fejes Rudolf Anzelm várad-hegyfoki prépostprelátus, premontrei apát hangsúlyozta: a nagyböjti időszak egyúttal azt is fémjelzi, hogy minden napnak megvan a saját miseszövege, a hamvazószerda utáni első szombaton pedig Máté, a vámos meghívásáról esik szó, akit Mammontól hívott el az Úr, és akit a helyiek nem szerettek, bűnös embernek tartottak, mert a rómaiaknak gyűjtötte az adót. Ezért felháborodtak, amikor Jézus leült mellé, megszólták őt, Krisztus azonban megfelelő választ adott nekik. Tudatta, hogy a bűnösökkel való érintkezés nem utálat tárgya, hanem kegyes cselekedet, mely által fel lehet emelni őket, s ezáltal Istenhez tudnak közeledni. Az apát arra hívta fel a figyelmet: amikor Károly emléke előtt tisztelgünk, olyasvalakire gondolunk, aki így fel tudta emelni Várad tudományos és kulturális életét. Nem volt hivalkodó, hanem a szelídség, a türelem, a békeszeretet és a bölcs kivárás voltak a főbb jellemvonásai. Tisztelték és szerették a rendtársai, mindig kikérték a tanácsát, kíváncsiak voltak a véleményére, élete, tanúságtétele és tudományos munkássága tehát ennek a felemelkedésnek a jegyében telt. Krisztus szerint ugyanakkor aki igazán nagy akar lenni, annak alázatosnak kell lennie, s a professzor is ilyen volt, ezzel magyarázható, hogy nem szabadalmaztatta találmányát, a drót nélküli távírót. Máté, amikor felszólította őt az Úr a követésére, mindenét otthagyva követte Krisztust. Károlyi Iranaeus esetében is az Istennel való kapcsolat hasonló eredményt hozott, hiszen családja még a temetésére se ment el, viszont ugyanakkor fényt is vitt az életébe, ahogyan ő is a munkásságával világosságot hozott, megváltoztatva a város arculatát. Koszorúzás Elmélkedésében Fejes Anzelm atya arra is kitért: paradox módon a jelenkori városvezetésnek kellemetlen Károly Irén személye: ha érdekük úgy kívánja, tudományos munkássága miatt díszpolgárrá avatják, viszont mint premontrei pap-tanár valamiképpen nem kell nekik. Tulajdonképpen az emlékét gyalázzák meg azzal, hogy a premontreiek jogos tulajdonait nem akarják visszaszolgáltatni. Az igazság azonban mindig győz, még akkor is, ha az önös társadalmi érdek nem szolgálja a közjót, „a jó cselekedet ugyanis nem bűn”. A mise végén az apát bejelentette: dr. habil Fleisz János BINCISZ-elnök javaslatára aVárad-hegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság Károly József Iranaeus-emlékérdemet alapított március 8-tól kezdve, melyet azoknak ajándékozzák önként oda, akik kiemelten ápolják és előmozdítják az emlékezetét, kamatoztatják és megjelenítik szellemi örökségét a fizikai és a filozófiai tudományok terén. Küzdenek a premontrei rend jogaiért, támogatják azt, hogy a röntgenkutatást arra használják, hogy ingyenesen segítsenek a rászorultakon, illetve érdemeket szereznek a fizika oktatásához elősegítő laboratóriumi és taneszközök vásárlása terén. A folytatásban dr. Fleisz János felidézte, hogy a Sapientia Varadiensis Alapítvány kezdeményezésére tizenöt évvel ezelőtt indult el útjára a dr. Károly József Iranaeusra való emlékezéssorozat. Számos eredményt elértek, de azért van még tennivaló, például jó lenne, ha lenne szobra, illetve utca viselné a nevét Váradon- mondta. A rendezvény a tudós síremlékének csendes megkoszorúzásával zárult. Ciucur Losonczi Antonius erdonm.ro, 2014. május 15.Az űrlap aljaA civil szervezetek együttműködése és szerepe napjainkban A Civil társadalom napja elnevezésű rendezvényt kedden délután tartották meg a nagyváradi Ady Endre Líceum könyvtártermében, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) és a Nagyváradi Civil Kerekasztalnak (NCK) a szervezésében. Az esemény témája volt: a civil szervezetek együttműködése és szerepe napjainkban, s arról is szó volt, miként telepszik rá a politika a civil szférára. A résztvevőket dr. Fleisz János történész, egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke köszöntötte. Elmondta: 14. alkalommal szervezték meg a Civil társadalom napját, 2001 óta a Varadinum keretében. A 15. rendezvényt idén decemberben fogják megtartani, a BINCISZ 15. és az NCK 5. születésnapja alkalmából. Fleisz János elmondta: 12 alkalommal Pomogáts Béla irodalomtörténész volta meghívottjuk, aki évről évre mind pesszimistábban látta a civil társadalom helyzetét. A felvezető után Meleg Vilmos színművész előadását tekinthették meg az érdeklődők. A színész Nagyváradhoz kötődő poéták verseiből állította össze műsorát. Ezután Fleisz János tartotta meg Civil szervezetek a politika uszályában. Kormányzunk értetek, de nélkületek! című előadását. Szó volt arról, hogy a romániai magyarságot illetően a ’90-es években reménykeltő helyzet volt. Ám az utóbbi időszakban a magyar (plurális) többpárti politikai tér megjelenése számos negatív, a kisebbségi társadalom fejlődésére egyenesen káros jelenséget produkál. Kifejtette: Az utóbbi időben gyakran hallottunk ’civilbe öltözött pártaktivistákról’. És valóban, a civil értékrendet feladva, egyes civil szervezeti vezetők és tagok a politikai csatározás és kampányok főszereplőivé válnak. Ez nálunk is terjedőben van. Kihasználva, hogy a támogatási rendszer teljesen a pártalkuktól függ, az álcivilek minden civilnek álcázott pártrendezvényükön igyekeznek azt sugallni, hogy minden eredmény, amit csak a társadalom az utóbbi időben elért, csakis az illető párt támogatásának köszönhető, és nélkülük a civil társadalom teljes válságra, sőt pusztulásra lenne ítélve. A komoly legitimációs válsággal küzdő pártok, elvesztve tagjaik többségét, szívesen veszik, ha az álcivilek tolják tovább a kátyúban mind jobban zötykölődő szekerüket.” A dolog erkölcstelensége mellett is ez nálunk nehezen lesz kiküszöbölhető mindaddig, míg például a lassan elenyésző tagsággal rendelkező magyar érdekvédelmi szervezet kezeli a, mintegy 1.250.000 magyar számára államilag szánt költségtámogatást. Hangsúlyozta: mindaddig, amíg a civilek (de lehetne említeni az egyházakat vagy a kultúrát is) csak a pártok közvetítésével juthatnak anyagi erőforrásokhoz, addig a civil szféra nem lesz más, mint a politika szolgálólánya. A politika a társadalmi cselekvés része, de kihasználva a polgári társadalom jóhiszeműségét, az utóbbi évtizedekben káros módon teljesen rátelepedett az egész társadalomra. Egyes politikai tényezők úgy állítják be, hogy mindent a társadalomért tesznek. Mint elhangzott: „Sajnos a balkáni típusú demokrácia receptje egyoldalú: ígérj fűté-fát, hajtsd be szavazni bármi áron, akit lehet, gondoskodj, hogy a szavazatokat számodra kedvezően számolják, és jelentkezz be kormányozni. Négy évig aztán gyakorlatilag azt szavaznak meg, amit csak akarnak, hiszen a civilek hangja ekkor már nem érdekel senkit, a pártalkuk nyugodtan folyhatnak…” Politikai túlsúly van az életünkben. Ezután Fleisz János arról értekezett, hogy emberhez méltó-e manapság a kisebbségi sors. Idézett Makkai Sándor írónak, református püspöknek – aki 1937-ben lemondott püspöki székéről és Erdélyből Debrecenbe távozott a Láthatár című folyóiratban megjelent vitairatából is. A kisebbségi létet erkölcsi lehetetlenségnek tartotta, hiszen helyezkedés, megalázkodás, alakoskodás, színjátszás és kísértő korrupció kíséri. Később megállapította: Azt az ábrándot, melyet a liberális szellem táplált e kérdés megoldását illetően, „önmagában véve a legnagyobb hazugságnak” látja. A magyarság mostanság jobban szétaprózódott, mint bármikor. A BINCISZ-elnök idézte Michael Waltzer amerikai politikai gondolkodót is, aki szerint: „Csak a demokratikus állam hozhat létre demokratikus civil társadalmat, és csak demokratikus civil társadalom tarthat fenn demokratikus államot.” Hozzáfűzte: Ahogy ademokratizálódó államok folyamatosan megteremtik a civil társadalom kibontakozásának lehetőségét, úgy ez utóbbi – mintegy visszahatva – maga is erősíti az ország demokratikus fejlődését. Sajnos Románia, ahol soha nem volt valódi demokrácia, még nagyon távol áll attól, hogy egy egészséges civil társadalmat tudjon létrehozni. Ezt követően Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület debreceni elnöke szól a határ menti együttműködések jelentőségéről. Hangsúlyozta: csak úgy tudunk együttműködni, ha ismerjük egymást és értékeinket. Beszélt arról, hogy a kettészakadt Biharban együtt próbáltak különféle civil szervezeteket fejleszteni, s hozzátette: persze azért van még pótolnivalójuk. Ezután dr. Szathmári Ibolya, a debreceni Déri Múzeum nyugalmazott igazgatója tartott előadást Szűcs Sándor néprajztudós életéről és munkásságáról. Szűcs Sándornak tavaly volt születése 110. évfordulója. A néprajzos a Sárrét szülötte, sohasem hagyta el biharnagybajomi otthonát, még akkor sem, amikor a karcagi Györffy István Nagykun Múzeumnál tevékenykedett. Szűcs Sándort Háromföld tudósának is nevezték, hiszen elsősorban a Sárrétet, Nagykunságot és a Hortobágyt, Hajdúságot kutatta. A tájra és az emberekre figyelt. Néprajzi gyűjtéseit egyedül végezte. Tudomáyos írásaira jellemző a szépirodalmi stílus, az ízes tájszólás és az olvasmányosság. A Sárrét kutatása nélküle elképzelhetetlen. Végezetül Harasztosi Sándor, a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület elnöke mutatta be a Népfőiskolák együttműködése Európában című kiadványt. A kötetben szerepel a hasonló elnevezésű európai uniós projekt leírása, továbbá a BINCISZ-ről és néhány váradi tanintézetről is lehet olvasni. Az eseményen mindenki kapott egy-egy példányt a kötetből. Tóth Hajnal. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2014. június 3.A Kölcsey Egyesület tudományos ülésszakaVáros a Partium és Bánság határán Szívből üdvözöljük az Aradi Kölcsey Egyesület kezdeményezését egy tudományos ülésszak megrendezésére. Aki nem próbálta, nem tudhatja, mennyi munkával, vesződséggel, egyeztetéssel jár egy ilyen rendezvény megszervezése. De vállalták és sikerrel teljesítették. Az ülésszakra Arad bizonyára legszebb és legpatinásabb helyiségében, az aradi Városháza (ma Ferdinánd román királyról elnevezett) gyönyörűen felújított dísztermében került sor, anyagából a Fecskés Könyvek sorozatban kötetet adtak ki, amelyet az ülésszak végén a résztvevők (aláírás fejében) díjmentesen megkaptak. A több mint 170 oldalas kötet pedig (Arad és a Kölcsey Egyesület a Bánság és a Partium határán) a tudományos ülésszakon elhangzott előadásokat tartalmazza – azt a kettőt is, amelyeket szerzőik, egyéb elfoglaltságuk miatt, nem tarthattak meg. A két és fél órás szimpózium így is a mai Kölcsey Egyesület egyik legsikeresebb rendezvényének minősíthető. Bevezetésként Fekete Károly, az Egyesület titkára olvasott fel terjedelmes részletet Krenner Miklós, a két világháború közötti romániai magyar újságírás legendás Spectatorjának, a Kölcsey Egyesület valamikori elnökének Arad c. írásából, amely, meghatározása szerint „az igazi lokálpatriotizmus, az aradiság csodálatos példája”. „Akár a nagy Magyar Alföld, Budapest, Nagyvárad, Temesvár felől közeledünk hozzá, akár a hűvös és rejtélyes Erdély felől ereszkedünk le hozzá, valami furcsa, nyomasztó hangulatunk támad. Önkéntelenül fölébred bennünk a kérdés, ugyan miért van Arad ott, ahol van”” – írja 1930-ban megjelent tanulmányában. Ma, több mint nyolcvan esztendővel utána, a tudományos ülésszak a mai Románia három nyugati, viszonylag közeli nagyvárosa, Nagyvárad–Arad–Temesvár viszonylatában vizsgálta, hogyan alakultak modern városokká, milyen volt egymáshoz való viszonyuk a természetes és egészséges, tettekre serkentő versengés közepette a XIX. század utolsó évtizedeitől nagyjából a második világháborúig. A városukra méltán büszke lokálpatrióták számára bizonyára rendkívül fontos, hogy Várad, Arad vagy Temesvár közül melyik volt és mikor a többi fölött jelentős városfejlesztési eredményekben (a lakosság száma, a jelentős köz- és egyházi épületek, vízvezeték, csatornázás, villanyvilágítás, városi közlekedés, gazdasági és pénzügyi élet, telefon, sajtó, színházi élet stb. – az idők során mindegyiküknek vannak elsőségeik). Dr. habil Fleisz János nagyváradi történész, Muntean Tibor és Lehotszky Attila aradi történelemtanár (örvendetes, hogy a helytörténeti kutatásokban a fiatalabbak is szerepet vállalnak), Piroska Katalin aradi származású, ma Magyarországon élő színháztörténész, dr. Bodó Barna szociológus, egyetemi tanár, Temesvár) átfogó képet kapott a hallgató egy egész régió, és különösen Arad – nem is kimondottan Partium, nem is Bánság, hanem a kettő közötti átmenet – gyors felemelkedéséről (1910-ben még a három közül a legnépesebb város volt, rendkívül erős gazdasági és pénzügyi élettel), majd 1918-1920 után viszonylagos hanyatlásáról. Egy beszámoló keretében nem részletezhető az öt, tényekben, adatokban rendkívül gazdag előadás (amelyeket a könyvben Puskel Péter és Makai Zoltán tanulmányai egészítenek ki): érdemes a kötetet részletesen tanulmányoznia annak, akit e térség utóbbi jó másfél évszázadának történései érdekelnek. Az ülésszak megnyitójában Jankó András Kölcsey-elnök a szimpózium megszületésének ötletéről szólva azt is megemlítette, hogy szándékaik szerint ezután évente rendeznek hasonlót. Köszönetet mondott nemcsak valamennyi előadónak és a résztvevőknek, hanem a városi tanácsnak is, amely jelentős anyagi támogatást biztosított a rendezvénynek és az ez alkalommal megjelentetett fontos kiadványnak. Bognár Levente alpolgármester, egy előző felszólalóra utalva, természetesnek mondta, hogy „a városháza a polgároké”, és hogy maga, Cziszter Kálmán tanácsos társával együtt minden tőle telhetőt megtesz a magyar kulturális és tudományos rendezvények támogatása érdekében. Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad) 2014. július 10.A magyar jövőről a Partiumi ÍrótáborbanIdén a X. Partiumi Írótábort szervezte meg a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi Írótábor Egyesület. A Hagyomány, haladás, megmaradás című színvonalas és programokban gazdag rendezvénynek a nagyváradi Góbé csárda adott otthont. Az írótábor zárónapján Barabás Zoltán költő, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd ezután átadta a szót a rendezvény állandó vendégének és támogatójának, Tőkés László európai parlamenti képviselőnek, aki még mielőtt elkezdte volna az előadást, megemlékezett Tüzes Bálint költőről. Egyházi, politikai és nemzeti ökuménia „Az egyneműsítő politikák ellen fel kell lépni, és a szabad, egyesült Európa megszorító keretei között, a totalitárius vagy globalista rendszerekkel szemben a magyar út megtalálására kell törekednünk” – jelentette ki a volt református püspök a Szárszó – múlt, jelen, jövendő címmel tartott értekezésén. Az 1943-as balatonszárszói írótalálkozón és konferencián a befejezéséhez közeledő háború várható következményeivel, illetve az ország sorsával vetettek számot. „A jelenben egy vértelen pusztulásnak vagyunk a szenvedő alanyai” – mutatott rá Tőkés László utalva a vészjósló népszámlálási adatokra, a magyarság fogyatkozására. Az EP-képviselő a szárszói példa követésében látja a megoldást, és azt tanácsolja, gondolkozzon együtt a civil szféra, az egyház és a politikum azon, hogyan lehetne megállítani a fogyatkozást, hiszen ugyanúgy cselekedtek 1943-ban is Balatonszárszón. „Keressük az egyházi, politikai és nemzeti ökuménia útját” – mondta az egybegyűlteknek. „A nagy ellenség ellen nagy lelket kell növeszteni” Németh László küzdelme a magyar jövőért címmel tartott ezután előadást Pomogáts Béla irodalomtörténész. „A háborús események végső kimenetelének és az ország, illetve a nemzet várható sorsának megítélése adott feladatot és tartalmat az 1943. augusztus 23–29. között a népi írótábor vezető személyiségei, mindenekelőtt Püski Sándor által megrendezett szárszói találkozónak” – kezdte az értekezést az irodalomtörténész. Majd a következőképpen folytatta: A tanácskozás harmadik napján Németh László tartott előadást, ami Szárszói beszéd címmel vált a magyar politikai irodalom egyik klasszikus művévé. Nem váratlanul szólaltatta meg Németh László a történelmi felismeréseit és szorongásait, előzményei között ott találhatók az 1942-ben rendezett lillafüredi írótalálkozón és az 1943-ban Nagyváradon tartott előadások, valamint az a polémia, amelynek során Népi író címmel fejtette ki nézeteit. Váradon fiatal hallgatóság előtt beszélt arról, hogy a kisebbségi sorsból szabaduló erdélyi magyarok előtt milyen tennivalók állnak. Annak fontosságára figyelmeztetett, miszerint a kisebbségi sorsban kialakított és tanúsított közösségi erkölcsöt (felelősségvállalás, józan számvetés és az egymás iránt tanúsított szolidaritás) a többségi helyzetben is fenn kell tartani. Pomogáts Béla Németh Lászlót idézte: „A nagy ellenség ellen nagy lelket kell növeszteni. Engem a világháború rémségei közt ez tölt el csaknem optimizmussal: Európában sokkal több erkölcs lappang, mint hittem. A kis népek, csoportok, egyének hősiesebben védik jellegüket, mint a civilizáció langyos fürdője után várni lehetett. Még a magyarságban is javára csalódtam. Nos, a kisebbségi embernek, akár magyar, vagy holland, vagy hindu, ilyesformán kell hűségben, halálraszántságban, áldozatkészségben fokozottan fegyverkeznie. Az elnyomás arzenáljai ellen a katakombák arzenáljait kell megépítenünk.” Németh László sejtelmei beteljesedtek Visszatérve a Szárszói beszédre Pomogáts Béla elmondta, Németh László féltve a magyarságot előrevetítette, milyen súlyos következményei lesznek a szovjet megszállásnak, illetve a magyar értelmiség közéleti szerepvesztésének. „Én ezt a háborút – idézte a beszéd egyik lényeges megállapítását az irodalomtörténész – az első pillanattól mély pesszimizmussal néztem. Nemcsak a háború pusztításaitól: megszállásoktól, bombázásoktól, a legjobbak elhurcolásától féltettem azt, amit idáig csináltunk, sokkal inkább a háború utáni rendezéstől. Az az üdvösség, amellyel Európa fog megajándékozni, nem az lesz, amely társadalmunk halk folyamataiban készül. Nem is lehet, hisz azokat odakinn senki sem ismeri. Előrelátható volt, hogy kívülről neveznek ki ránk megváltókat, s mint minden kinevezésnél, ennél is a protekció érvényesül: a dugaszban levők közül az lesz a poglavnik, akit a külföldön élő tanácsadók s hazai sugalmazóik a legalkalmasabbnak tartanak. Mondjuk-e, hogy ezek a tanácsadók – még a jóindulatúak is – keveset tudnak a magyarság valódi állapotáról, a rosszindulatúak pedig első dühükkel épp az ellen fognak fordulni, ami itt a bennszülöttek védelmére fölépült, s az ő illetékességüket vitássá teheti.” Pomogáts Béla elmondta, amitől itt Németh László féltette a magyarságot, az néhány esztendő múlva bekövetkezett. A jelenlévők közül többen is bólogattak, hiszen bőségben voltak a tapasztalatoknak. Az értelmiség Noé bárkája A másik fontos megállapítása Németh Lászlónak az előadó szerint az volt, amit az értelmiségről mondott. A szárszói felszólaló számos írása tanúsítja, hogy az értelmiségi társadalom utópiájában találta meg azt a szellemi és erkölcsi stratégiát, amely hite szerint képes lehet kivezetni az emberiséget és a magyarságot a modern kor folyamatos válságaiból. „Én az osztálytalan társadalmat, ha az nemcsak névleg van meg, de az emberek műveltségében is, másnak, mint értelmiségi társadalomnak el sem tudom képzelni. Ez az osztály az, amely a többit lassan magába ölelheti. (…) Értelmiségi foglalkozásukat föladhatják, válthatnak munkakönyvet, elmehetnek szőlőt kapálni, azt azonban ott is tudniuk kell, hogy értelmiségi emberek, és ma az értelmiség a Noé bárkája. Benne ring az a hagyomány, küzdés, emlék, amit az izgalomba jött emberiség tán hajlandó volna föláldozni. S benne menti magát a jövő nagy utópiája is: az osztályok valódi összeölelkezése – egy megtisztult értelmiségi kultúrában” – idézte az irodalomtörténész Németh Lászlót. Pomogáts Béla kijelentette, a két stratégiai mondanivaló szorosan összefügg egymással. A magyarság és a magyar értelmiség sorsát nem is lehetett volna egymástól elválasztani – tette hozzá. Ebben a tekintetben a szárszói szónok nemcsak ideológusnak, hanem jövendőmondónak is bizonyult, hiszen a magyar értelmiség szinte folyamatos közéleti szerepvesztésének a veszedelmét és következményeit jól érzékelte. A szárszói szónok beszéde éppen azt szolgálta, hogy ezt a veszélyt valamiképpen elhárítsa, legalább úgy, hogy a magyar értelmiség legyen tudatában annak, mi történik hazájával és mi történik vele. E tekintetben Németh László gondolatai hét évtized elteltével sem veszítettek aktualitásukból. Szárszó öröksége Szakolczay Lajos műkritikus Szárszó élő öröksége címmel tartott előadást (aminek szövegét teljes terjedelemben már leközöltük hétfőn az értekezésnek a ’43-as találkozóról és jelentőségéről való átfogó jellege miatt). „A tanácskozás egyik tanulsága többek között az, hogy ne hagyjuk magunkat – mutatott rá az előadó. Az a miénk, amit kikövetelünk. Imádkozással? Építéssel! – mondta, majd hozzátette: A minőségtégla – e nélkül nincsen tartós fal – ott lebegjen szemünk előtt, s mikor az egyiket a másikra tesszük, gondoljunk őseink századok óta vívott csatáira. A népi írók mozgalma a Zrínyitől Illyésig tartó utat erősítette avval, hogy visszaadta önbecsülésünket. Megacélozta tartásunkat, kiegyenesítette gerincünket.” Fleisz János történész ezután bemutatta Gábor Ferenc Egy falu, melynek nem látni mását. Köröstárkány monográfiája és Életem viharának emlékére. Köröstárkány fekete húsvétja című kötetét, melyet a méltató és a szerző is egyaránt hiánypótlónak nevezett. Gábor Ferenc kijelentette, több helytörténeti írásra lenne szükség, illetve arra, hogy mindezeket oktassák az iskolákban, hogy a diákok ismerjék meg a múltat helyi vonatkozásban is. Ezt követően Meleg Vilmos színművész versműsort adott elő, többek között József Attila Balatonszárszó, Kosztolányi Dezső Milyen sötét-sötét a Balaton, Csukás István Szárszó, nyár és a Vonat kattog, valamint Rónay György Szeptemberi csönd című művét szavalta el. Elismerés és reményteljes búcsú Díjátadással zárult a rangos rendezvény. Idén a József Attila-díjas Mezey Katalin budapesti prózaírót, költőt, műfordítót részesítették elismerésben, akit Ködöböcz Gábor irodalomtörténész méltatott. „Mezey Katalin példaszerű hűségről, felelősségről és rendületlen elkötelezettségről árulkodó pályáján végigtekintve jó okkal juthatnak eszünkbe Pál apostol Korinthusbeliekhez írott második levelének kétségbeesésben is méltóságot, reménytelenségben is reménységet, erőtlenségben is erőt sugárzó szavai: »Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk«” – mondta Ködöböcz Gábor a köszöntés végén. Miután Tőkés László átnyújtotta a díjat Mezey Katalinnak, Barabás Zoltán megköszönte az egybegyűlteknek a részvételt és azt, hogy ez a családias, meghitt hangulatú rendezvény létrejöhetett, valamint búcsúzóul reményteljesen arra biztatta az egybegyűlteket, jövőre is legalább ilyen szép számban vegyenek részt, ahogy azt idén is tették. Ladányi Norbert, Reggeli Újság (Nagyvárad) 2014. október 20.A hitnek az emberei voltakNagyvárad Szombaton a Püspöki Palotában Kultúra és műpártoló főpapok Magyarországon a 19. században címmel új egyháztörténeti konferencia-sorozatot indított a váradi Római Katolikus Püspökség. A tizennégy éven keresztül zajlott, a Sapientia Varadiensis Alapítvány által 1999-ben kezdeményezett Nagyvárad tudós püspökei, jeles személyiségei rendezvény hagyományaira építve az elmúlt szombaton Kultúra és műpártoló főpapok Magyarországon a 19. században címmel új egyháztörténeti konferencia-sorozatot indított útjára a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség azzal a céllal, hogy a helyi, országos és az egyetemes egyháztörténet megismerésének fontosságára hívja fel ismét a figyelmet. Az elmúlt közel másfél évtized szimpóziumaihoz képest ugyanakkor újdonságnak számít, hogy ezentúl az adott korszak szélesebb körű kontextusába helyezik egy-egy személyiség pályafutásának a bemutatását, így az érdeklődők arról is tudomást szerezhetnek, hogy miközben Váradon az adott időszakban a korabeli római katolikus főpásztor vezette az egyházmegyét, mi történt eközben Magyarországnak egy távolabb eső részében, vagy éppen Európa valamelyik, a történelem alakulásának szempontjából fontos szerepet játszó szegletében. Köszöntőjében Exc. Böcskei László megyés püspök úgy fogalmazott: az illető személyiségek közös jellemzője, hogy valamennyien a hit emberei voltak, a szépet és a jót szolgálták, művelték a tudományokat és védelmezték, őrizték azokat az igazi értékeket, melyekre mi is alapozhatjuk a jövőnket. Születésének 200. évfordulójára való tekintettel idén Lipovnoki Lipovniczky István megyés püspök élete és munkássága volt a téma. A rendezvény bevezetőjeként az érdeklődők a Székesegyház kriptájában imádkoztak az egyházmegye elhunyt főpapjaiért, majd átvonultak a Püspöki Palota dísztermébe, ahol Exc. Böcskei László megyés püspök köszöntött mindenkit. Arra hívta fel a figyelmet: azok a személyiségek, akikre emlékeznek fognak az elkövetkezendő években, vitathatatlan szerepet vállaltak egy keresztényebb, kulturáltabb és emberibb társadalom kialakításában, életükkel és munkásságukkal hozzájárultak nem csupán Magyarország, hanem Európa fejlődéséhez, dinamizálásához is. Dr. Fleisz János BINCISZ-elnök felidézte, hogy 1999-ben kezdeményezte a Sapientia Varadiensis Alapítvány a Nagyvárad tudós püspökei, jeles személyiségei rendezvényt, melynek hagyományaira épül a most indított eseményfüzér. Tizenöt év alatt 35 rangos meghívottjuk volt, 20 püspök életét és pályáját mutatták be, és két tanulmánykötetet is kiadtak. A rövid visszatekintés után az eddigi szervezőmunkát egy emlékéremmel köszönte meg Böcskei László. Felvezetőjében Lakatos- Balla Attila történész, a mostani esemény szervezője arra hívta fel a figyelmet: Lipovniczky István olyan püspök volt, akinek alkotásairól, szellemi és tárgyi hagyatékairól sokat beszélünk anélkül, hogy tisztában lennénk talán azzal, hogy ezek a nevéhez köthetőek. Kevesen tudják például azt, hogy a Püspöki Palota nagytermének díszíttetése a jelenlegi formában az ő megbízásából készült. Ezt Mons. Fodor József általános helynök is megerősítette, kiegészítve azzal, hogy a kupolát kivéve a Bazilika addig fehér falainak a kifestése is Lipovniczkynek köszönhető, akárcsak a tetőzet és a tornyok rézborítása. Úgy fogalmazott: a megyés püspöknek különös affinitása volt ahhoz, hogy kikkel vegye körül magát, ő hívta például Váradra a későbbi kanonokokat, Rómer Flórist, a „magyar régészet atyját”, Bunyitay Vincét, a nagyváradi egyházmegye monográfusát, valamint Fraknói Vilmos történetírót. Kiállítás A 200 éve született főpap életét, illetve tevékenységét nem csupán expozékban méltatták, hanem kiállítást is szerveztek a témában, illetve egy brosúrát jelentettek meg. Lakatos- Balla Attila azt emelte ki, hogy a tárlat két gerincre épül: egyrészt látható a püspökség festészeti gyűjteményének néhány kiemelkedő alkotása, másfelől pedig megtekinthető miseruha készletének egy része, többek közt a 19. századi európai textilművészet kiemelkedő alkotásai közé sorolható arany- és selyemszál hímzéses ornátusa. „Lipovniczky István tudatosan törekedett egy minél gazdagabb egyházmegyei portrétár elkészítésére, saját, valamint püspökelődei, a főegyházmegyék érsekei és két pápa portréin kívül kanonokjai és az egyházmegye jelesebb papjainak arcképeit is megfestette. E munkára olyan jelentős festőket is felkért, mint Jakobey Károly, a Munkácsy Mihályt felfedező és ifjúkorában tanító Szamossy Elek, és a világhírű késő viktoriánus portréfestő, László Fülöp Elek”, nyomatékosította. A püspökről szóló hiánypótló kiadványt ismertető Csorba Sándor elmondta, hogy három nagy fejezetre tagolható: életrajzi adatok; az egyházmegye gazdasági helyzete és tevékenysége, valamint a káptalan és a püspöki udvar papsága, és ennek kulturális és művészeti mecenatúrája, ugyanis Lipovniczky több mint másfél évtizedes főpásztori működésének kulturális és művészeti téren elért eredményei páratlanok voltak Patachich Ádám egy évszázaddal korábbi mecénási tevékenysége óta. Eközben máshol Bárány Zsófia, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának munkatársa a magyar politikai vitakultúra egyházi gyökereiről értekezett, dr. Zakar Péter, a szegedi Gál Ferenc Főiskola professzora Lipovniczky István komáromi apát-plébánosi tevékenységére tért ki az 1848-as forradalomban és szabadságharcban, Kontsek Ildikó, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatónője Simor János érsek, hercegprímás életéről tartott előadást, Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár főlevéltárosa pedig Haynald Lajos főpap életéről beszélt. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2014. október 24.Kiállítás és konferencia volt a püspökségenKiállítással és kiadvány-bemutatóval egybekötött konferenciát szervezett Lipovniczky István, egykori nagyváradi püspök születésének 200. évfordulója alkalmából a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szombaton. A rendezvény a székesegyház kriptájában megemlékezéssel kezdődött. Ezután Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke, valamint a Sapientia Varadiensis Alapítvány képviselője, a rendezvény eddigi védnöke felidézte az elmúlt 14 év konferenciáinak témáit, ismertette a hallgatósággal a kezdetek nehézségeit és azt, hogy annak idején mi motiválta a szervezőket, hogy ilyen jellegű emlékállító konferenciasorozatot indítsanak el. Ugyanakkor Fleisz János leköszönt a rendezvény védnöki tisztségéből, amelyet a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség vett át. Az idei 15. konferenciát már a püspökség munkatársai: Lakatos-Balla Attila kulturális referens, Csorba Sándor levéltáros és Erdei Anita turisztikai referens szervezték. Ezt követően neves magyarországi egyháztörténészek előadásai következtek: Fodor József általános helynök, Gondolatok Lipovniczky István nagyváradi működéséről címmel tartott előadást, Bárány Zsófia, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont kutatója A Magyar politikai vitakultúra egyházgyökereiről beszélt, míg Zakar Péter, a szegedi Gál Ferenc Főiskola Történelem Fakultásának dékánja Lipovniczky István komáromi apát-plébános 1848/1849-es tevékenysége című értekezést ismertette. Rövid szünet után, az előadások második felvonása előtt sor került a Lipovniczky személyéhez fűződő tárgyakból összeállított kiállítás bemutatására. A rendezvény második részében Kontsek Ildikó, az Esztergomi Keresztény Múzeum kutatójának Magyar Sion mecénása Simor János hercegprímás (1867-1891) szerepe Esztergom gyűjteményeinek létrehozásában és a Főszékesegyház építésének befejezésében című előadását hallgathatta meg a közönség. Az előadássorozatot Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegye levéltárosa zárta Művészetek, tudomány és közélet egy XIX. századi főpap, Haynald Lajos (1816-1891) életében címmel. A konferencia végén a résztvevők ajándékul magukkal vihettek egy-egy példányt a Lipovnoki Lipovniczky István nagyváradi megyéspüspök élete és munkássága tanulmányból, amelyet Zakar Péter és Lakatos-Balla Attila állított össze. A püspöki palotában levő kiállítást a következő napokban bárki megtekintheti. (sz. m.) Reggeli Újság (Nagyvárad) 2014. november 18.Helyi értékekből építkezniNagyvárad – A Hungaricum törvényről, Bihar megye és Nagyvárad értékeiről esett szó a Lorántffy-központban szervezett műhelynapon, melyen egy projekt lehetséges folytatását vázolták fel. A Mérföldkövek 3 elnevezésű hétfői rendezvényt, melynek házigazdája a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt, a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar megyei Irodája és a Nemzeti Művelődési Intézet Közösségi Kezdeményezések Országos Szakmai Központja szervezte. Jantyik Zsolt, a szakmai központ vezetője lapunk kérdésére elmondta: a Hungaricum-piramisban alapvető fontosságúak a helyi értékek, az ágazati értékek, a határon túli magyar értékek, ugyanis nemzeti értékeink ezekre a helyi értékekre épülnek, melyeket a Hungaricum-bizottság minősíthet Hungaricummá. Útvonal 2008-ban indult el a Királyok, fejedelmek útja elnevezésű projekt, mely arra irányul, hogy ezeknek az értékeknek a mentén egy olyan útvonal jöjjön létre, mellyel kapcsolatban később pályázni is lehet. Fontos lenne kiépíteni azt az útvonalat, melybe ezeket az értékeket be lehetne kapcsolni, mondta a központ vezetője. Kulturális, épített, gasztronómiai értékeinket lehetne íly módon hasznosítani, egyúttal ezek össznemzeti értékeinket gazdagítanák. Az útvonal egy márkanévvé válna, melynek támogatásáért önkormányzati és civil partnerek foghatnának össze. Többéves munka áll mindennek a hátterében, ennek gyümölcse most érik meg, megnyíltak a lehetőségek egy Európai Kulturális Útvonal kiépítésére, mely a térség kulturális, gazdasági fejlődését szolgálná. A virágzásért Jantyik Zsolt előadása során kihangsúlyozta: a helyi közösségi értékeket össze lehet kapcsolni, ezeket maguk a helyi közösségek választanák ki, ezt szolgálja a Hungaricum törvény, „mely a pálinka-törvényt követően az egyik legfontosabb törvénye ennek a kormánynak”. A magyar nemzet értékei sok helyi értékből állnak össze, a magyar nemzet képes arra, hogy saját értékeit kiválassza – ezek kiépítésével, fejlesztésével elérhető, hogy a fiatalok ne érezzék úgy, hogy „itt nincs semmi”. Egyútal, a helyi értékek átadásának mechanizmusait is ki kell dolgozni. Fontos, hogy a fiatalok ne hagyják el szülőföldjüket, hiszen „ha a környék összes pollenje elszáll, tavasszal nem lesz virágzás”. Dr. Fleisz János Nagyvárad múltjáról szólt, jeles történelmi személyiségeiről. Szent István és Szent László mellett többek között említésre került Fráter György, Pázmány Péter, Patachich Ádám, Schlauch Lőrinc – hogy csak néhány jels személyiséget említsünk. Forró László egyházkerületi előadó-tanácsos Csűry István püspök nevében is köszöntötte az egybegyűlteket, majd számvetést készített Bihar megye értékeiről. Szó esett arról, hogy az Érmellék egyelőre nem alkalmas arra, hogy a turizmus fejlődésnek induljon ott. Két igazi értéke a bor és a láp, de utóbbi le van csapolva, s most zajlik az újraláposítás. Számvetést készített a Hegyköz, a Sebes-Körös menti, valamint a Fekete-Körös menti települések sajátosságairól, értékeiről is. A rendezvény további előadásokkal folytatódott. Neumann Andrea erdon.ro 2014. december 3.Öt éves a Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK)A Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) megalakulásának ötéves évfordulóján szeretnénk rövid számvetést készíteni és röviden körvonalazni a terveket. A Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) 2009. december 9-én alakult meg dr. Fleisz János egyetemi tanár, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) elnöke kezdeményezésére. Fő célja a nagyváradi magyar civil szervezetek összefogása, működésének egybehangolása, a magyar vagy magát magyar jellegűnek tartó civil szervezetek érdekeinek képviselete, illetve a nagyváradi magyarság művelődési, egyházi, oktatási, szociális, gazdasági, társadalmi vagy más természetű közösségi ügyeinek felkarolása. A Nagyváradi Civil Kerekasztalt (NCK) jelenleg 27 szervezet alkotja, ilyen tekintetben tehát a nagyváradi magyar civil szervezetek közösségének legreprezentatívabb képviselője. A Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK), a pártpolitikai, illetve ideológiai részérdekeken felülemelkedve, jogosult közösségi kérdésekben véleményt kialakítani és állást foglalni. Ebben az évben a Kerekasztal májusban a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségével (BINCISZ) közösen szervezett Civil Társadalom Napja alkalmával gyűlt össze, ahol elemezték a civil szervezetek együttműködését és szerepét, de szó volt arról is, hogy miként telepszik mind jobban rá a politika a civil szférára. Ott elhangzott, hogy az utóbbi időben a civil értékrendet feladva, egyes civil szervezetek, vezetői és tagjai a politikai kampányok főszereplőivé váltak. Kihasználva, hogy a támogatási rendszer teljesen a pártalkuktól függ, az „álcivilek” pártrendezvényeiken igyekeznek elhitetni, hogy minden eredményük az illető pártnak köszönhető. Hangsúlyozták: „Mindaddig, amíg a civilek (de lehetne említeni az egyházakat vagy a kultúrát, oktatást is) csak pártok közvetítésével juthatnak anyagi erőforrásokhoz, addig a civil szféra nem lesz más, mint a politika szolgálólánya”. 2014-ben az együttműködés a közös magyar nemzeti célokért elfogadható volt, viszont az aktív szerepvállalás a civil érdekvédelemben és a szükséges civil kontroll, amely nélkül nem létezik valódi demokrácia továbbra is kevésbé valósult meg, pedig a civil kerekasztallal a tevékenységi keretek adottak, de ezzel élni kell(ene), ahhoz hogy egy valóban pártoktól független erős civil mozgalom létezzen Nagyváradon is. Az erdélyi, partiumi magyar civil szervezetek érdekérvényesítő képessége általában véve alacsony, azonban nálunk még nehezebb a helyzet, hiszen az RMDSZ civil jogi személyisége sok esetben (ál)indokot szolgáltat a magyar civilek nevében és érdekében való fellépésre. A kisebbségi létnek a nemzeti célok elérésében való egységigénye pedig hosszú távon kikezdi a kisebbségi társadalom demokratizmusát és előbb-utóbb a civilek és pártok közötti kapcsolat klientúra építéssé módosul. Az NCK ügyvezetője 2014-ben is Meleg Vilmos, a Szigligeti Alapítvány vezetője volt, az intézményes hátteret továbbra is a Posticum biztosította, a honlap kezelője és a hírlevél szerkesztője pedig Kelemen Mária. Az év során az NCK képviselőjét meghívták a Festum Varadinum ünnepségsorozat szervezését ellátó 2014-ben lényegesen újjáalakult Varadinum Alapítvány Kuratóriumába, ahova többségi döntéssel dr. Fleisz Jánost, a BINCISZ elnökét nevezték azzal a kitétellel, hogy a Varadinum Kulturális Alapítvány újonnan hivatalos bejegyzésre kerülő Kuratóriumában a civilek képviseletét a továbbiakban Meleg Vilmos, az NCK ügyvezetője látja el. Hasonló felkéréseket a Nagyváradi Civil Kerekasztal 2015-ben továbbra is elfogad, azonban a jövőben ilyen esetekben csak tanácskozási joggal vállalja a részvételt. Fontos színtere volt az NCK tevékenységének a levelezési cím: [email protected], a hírlevél: https://nckhirlevele.blogspot.ro/, a honlap https://sites.google.com/site/ncknagyvaradicivilkerekasztal/, és az ott található folyamatos eseménynaptár működtetése. Ez utóbbi rendszeres frissítése érdekében ismét arra kérjük a tagszervezeteket, hogy havonta tájékoztassák az NCK-t a megszervezendő eseményeikről az [email protected] e-mail címen. Az NCK honlapjára rendszeresen fel lehet tenni az eseményeket, így nem csak népszerűsíthetik azokat, hanem jobban elkerülhető az utóbbi időben tovább mélyült egymásra szervezés is. 2015-ben az eddigi működési keretek megmaradnak, így a közös rendezvények és események hasonlóak lesznek. Minden civil szervezetnek megvan a külön története, ötéves ünnepi évfordulónkon úgy gondoltuk, hogy a mai valós és gyakran álságos ünnepségek tömkelegében külön ünnepséget nem szervezünk, hanem egy régi civil kezdeményezésünk, a Magyar Kultúra Napja 2015. januári rendezvényei keretében szeretnénk megemlékezni az eltelt öt évről. Egy ismert amerikai politikai gondolkodó szerint: „Csak a demokratikus állam hozhat létre demokratikus civil társadalmat, és csak demokratikus civil társadalom tarthat fenn demokratikus államot”. Ebben az értelemben hisszük, hogy a közeljövőben a civilek nem csak a pálya széléről fogják szemlélni a fontosabb történéseket, hanem azok aktív formálóivá válnak. Emiatt is azt tartjuk, hogy a Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) egy olyan fórum, amelyre szükség lesz a jövőben is a közös célok elérése érdekében. Nagyvárad, 2014. december 9. Dr. Fleisz János, az NCK kezdeményezője, a BINCISZ elnöke Meleg Vilmos, az NCK ügyvezetője, a Szigligeti Alapítvány elnöke erdon.ro 2015. február 5.Egyik fontos értékünk a békeNagyvárad- Kedd délután Kanonok sori székhelyükön gyűlésüket tartották a partiumi és erdélyi nemeseket tömörítő Nobilitas Egyesület tagjai. Dr. Fleisz János tartott előadást az I. világháborúról. A megjelenteket Mons. Fodor József vikárius, a Nobilitas Egyesület vezetője üdvözölte. Röviden beszélt a szentségekről és a szentelményekről, az áldásról és a gyertyaszentelésről, majd Szent Balázs életét ismertette. Többek közt elmondta róla: a 4. században élt Örményországban, ahol még tartott a keresztények üldözése, ugyanis a Nagy Konstantin által 313-ban kibocsátott szabadságlevél egyelőre csak Nyugaton fejtette ki hatását. Élete a legendák világában „vész el”, a 6-7. században terjedt el a tisztelete. Valószínűleg tényleg létezett egy ilyen szent ember, akit a nép választott meg püspöknek, és vértanú halált halt. Eredetileg orvos volt, gyógyított, vagyis jót tett az emberekkel, ezért gondolták róla, hogy csodatevő. Állítólag kézrátétellel megmentette egy gyermeknek az életét, aki halszálkát nyelt le. A balázsáldás szokása jóval később, az 1100-as években alakult ki, lett általános, amikor a római szertartáskönyvben függelékként megjelent. „Most is, amikor vírusok terjednek, nem árt a mennyei segítség”- mondta az általános helynök. Ezt követően Szabó István ügyvezető elnök is köszöntötte az egybegyűlteket, Széll Katalin, az egyesület krónikása pedig felolvasta- az amúgy gégerákban szenvedett- Babits Mihály Balázsolás című költeményét. Nagyhatalmi egyensúly A február havi meghívott, dr. Fleisz János történész, egyetemi oktató az első világháborúról tartott előadást - annak kapcsán, hogy tavaly volt a kitörésének 100. évfordulója - a megszokottnál kicsit másképp, inkább az összefüggésekre világítva rá, és tisztelegve a hősök emléke előtt, akik szerinte nem részesültek méltó elismerésben. Először az előzményeiről beszélt, azaz arról, mit jelentenek az emberiség történelmében a modern háborúk. Arra hívta fel a figyelmet: a nemzetközi kapcsolatok kialakulásának szempontjából meghatározónak bizonyult a harmincéves háború (1618-1648) végét jelentő vesztfáliai béke, mely két új, máig érvényes alapelvet rögzített: az államérdek a diplomáciában mindent felülír, valamint ekkor alakult ki az a nagyhatalmi egyensúly, mely 1920-ig a napóleoni korszakot lezáró bécsi kongresszust (1815) leszámítva nem változott. A köztudatban boldog békeidőkként fennmaradt időszakban aztán két katonai tömbbe (központi hatalmak és antant) tömörültek az európai országok, s főleg politikai okok miatt tulajdonképpen mindenki készült a háború kitörésére, arra számítva, hogy ettől minden megváltozik. Mint ismert, ennek kirobbanása szempontjából aztán meghatározó ürügynek bizonyult a szarajevói merénylet, vagy ha úgy tetszik, divatos szóval élve terrorcselekmény. A történész dióhéjban ismertette Gavrilo Princip életét, a Fekete Kéz tevékenységét. Úgy fogalmazott: akkor nem tudta még senki, hogy mi lesz a Szerbiának küldött hadüzenet következménye, de mindenki „ráugrott” a lehetőségre. Ezt megelőzően ugyanis 43 évig nem volt jelentősebb háború, és ezért lelkesek voltak, mert azt hitték, hogy ez valamilyen kreatív erő, ami megoldja majd minden problémáikat. Ezután dr. Fleisz János röviden beszélt még az 1914-es év mérlegéről, a jelentősebb frontvonalakról és helyszínekről, a magyar katonák szerepéről, Románia belépéséről és a háború végéről is. Hangsúlyozta: az első világháború hatalmas pusztítást okozott, 15 millió ember esett el, az emberiség pedig megtanulta- bár nem okult belőle- hogy egy háborúnak nincs semmi értelme, mert csak nélkülözést, fájdalmat és szenvedést hoz. Úgy fogalmazott: a történtek örök tanulsága kell legyen, hogy egyik legfontosabb értékünk a béke. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2015. március 23.Az űrlap aljaKárpát-Medencei Magyar Kulturális Szervezetek V. Konferenciája A Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban rendezték meg 2015. március 17-19 között a Kárpát-Medencei Magyar Kulturális Szervezetek V. Konferenciáját. A rendezvényen Nagyváradot és a Partiumot dr. Fleisz János a BINCISZ elnöke képviselte. A Magyar Népművelők Egyesülete szervezésében immár ötödik alkalommal megrendezett konferencia célja továbbra is az volt, hogy a Magyarországon és a szomszédos országokban működő közművelődési és kulturális szakmai szervezetek tovább erősítsék és szélesítsék kapcsolatukat, megismerjenek már bevált kulturális fejlesztéseket és módszereket. Az idei konferencia központi témája a Közös cél – közös munka – közös siker volt. Előadások és prezentációk segítségével próbálták bemutatni a Kárpát-medence különböző területei n tevékenykedő jelentős szervezetek a rendkívül aktuális témát, amely messze túlmutat a kulturális dimenziókon. A konferencián 40 fő vett részt, Magyarországról, Erdélyből, Felvidékről, Partiumból, Szlovéniából és a Vajdaságból érkeztek résztvevők és előadók. A kolozsvári központú EMKE képviseletében dr. Széman Péter elnök és Dáné Tibor Kálmán volt elnök, a Művelődés főszerkesztője tartottak előadást. Sikert aratott Porkoláb Lajos a Megyei Népfőiskolai Egyesület és dr. Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) elnöke együttes előadása Bihar kulturális egyesítése címmel, amelyben bemutatták, azt a 15 éves közös tevékenységet. Ez főleg Nagyvárad és Berettyóújfalu civil szervezeteinek az együttműködésében létrejött Magyar Kultúra Napja, Civil Társadalom Napja vagy a Művelődés Hete- Tanulás Ünnepe rendezvénysorozatok megszervezésében csúcsosodott. Mindegyik rendezvény, az egykori Biharország összetartozásából, utóbb pedig a nemzeti összetartozásból indult ki. E kezdeményezéseket, az óta már széles körökben megszervezik, Biharban, a Partiumban, de egész Erdélyben is. E kapcsolat nem csak a miatt vált sikeressé, hogy közös sikeres rendezvények sorra jött létre, hanem, a miatt is, hogy élénk személyes, közösségi kapcsolatok is kialakultak. Ezt még az sem árnyékolja be, hogy évről-évre az e rendezvényekbe jóval később bekapcsolódott szervezetek vagy személyek sajtótájékoztatón kürtölik ki, hogyan indították ők el, például a Magyar Kultúra Napját vagy más hasonló fontos rendezvényeket. A közös tevékenységek és eredmények következtében dr. Fleisz Jánost és Porkoláb Lajost felkérték, hogy a továbbiakban legyenek a határmenti megyék közművelődési szervezetei közötti kapcsolatok koordinátorai. A jó hangulatú rendezvényt Sajó Attila Magyar Népművelők Egyesülete elnöke előadása zárta le, ebben kifejtette, hogy a szeretnék a jövőben megerősíteni a hasonló együttműködéseket, amelyek hozzájárulnak a Kárpát-medencei magyar kulturális tér egyesítéséhez. 2015. május 3.Könyv az önszerveződésünkrőlNagyvárad- A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kiadásában megjelent, Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) című tanulmánykötetet mutatták be az Ady Endre Emlékmúzeumban. Ahogy a csütörtök este bemutatott, Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) című tanulmánykötetet hátlapján is olvasható, az 1989-es romániai forradalom viszonylag népszerű volt az elmúlt 25 év történeti, politológiai és szociológiai jellegű irodalmának, és nem utolsósorban egyik központi kérdése lett a rendszerváltással együtt járó politikai vitáknak. A ’89-es események magyar szemszögből történő kutatása 2010-ben indult el a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet keretében. A kutatás lezárásaként készült el az a tizenkét esettanulmány, amiket ebben a kötetben- Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán szerkesztésében- közreadtak, és amelyek a jelentősebb magyarlakta erdélyi, bánsági és partiumi városok eseményeit tekintik át, összefoglalva a korszak eseményeit és nyitott kérdéseit. A cél az volt, hogy a romániai rendszerváltozásnak egy eddig kevésbé ismert oldalát- tételesen a magyar/kisebbségi szerepvállalást és önszerveződést- szakszerű történeti kutatásokkal dokumentálják és értelmezzék. A program vezetőinek és egyben a kiadvány szerkesztőinek ugyanakkor az volt a nem titkolt szándéka, hogy ezek a dolgozatok a romániai magyar kisebbség saját (tudományos) narratíváját jelenítsék meg, és emeljék be a román nyelvű történeti szakirodalomba, ez a fajta megközelítésmód ugyanis szinte teljesen hiányzik a román történetírásból. A kutatás emellett abban is újat hoz, hogy míg a román nyelvű 1989-es értelmezések a centrum irányából, felülről, és a domináns, államalkotó nemzet szemszögéből vizsgálják az eseményeket, ezen könyv szerzői a vidék történéseire figyeltek, és lokálisan ragadták meg a rendszerváltozás folyamatát. Személyes élmények Az egybegyűlteket házigazdai minőségében Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte, majd a megjelentek- Varga Gábor, Szilágyi Aladár, dr. Fleisz János, Kiss Törék Ildikó, Tavaszi Hajnal, Szűcs László és Lengyel György- felidézték, hogy mit csináltak 1989 decemberének második felében. A kötetet ismertető Bárdi Nándor szélesebb, kelet-közép-európai kontextusba helyezte a rendszerváltozás folyamatát, a Váradról szóló részt jegyző Tavaszi Hajnal, a Bihar Megyei Könyvtár aligazgatónője pedig arra emlékezett vissza, mi történt Nagyváradon 1989 decemberétől egészen 1990 májusáig, az első választásig. Akit érdekel a téma, a kötetet meg lehet majd vásárolni az Illyés Gyula Könyvesboltban is. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2015. május 14.Nagyváradon tartják a 13. Anyanyelvi KonferenciátMagyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen tartja a XIII. Anyanyelvi Konferenciát, 2015. május 14—17. között. A Magyar nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia olyan független egyesület, amely a világ bármely részében – különösen kisebbségekben – élő magyarság magyar anyanyelvének, kultúrájának, így anyanyelvi és kulturális önazonosságának megtartását, művelését, fejlesztését szolgálja. Célja, hogy az öt világrész magyarságának segítsen anyanyelve ápolásában, kultúrája megtartásában, fejlesztésében és magyarságtudata megőrzésében. A társaság elsősorban kulturális és pedagógiai tevékenységet folytat. Negyedévenként kiadja a Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratot. A nagyváradi konferencia tervezett programja: 2015. május 14. csütörtök 20.30 A 12 legszebb magyar vers (Pusztay János Prima Primissima-díjas egyetemi tanár előadóestje). Helyszín: Scriptum könyvesbolt, Teleki (ma Városháza) utca 31/A (a PKE épületétől balra, a sarkon álló könyvesbolt-kávézó). 2015. május 15. péntek 9.00 Megnyitó és plenáris előadások (Bartók-terem) Tőkés László EP-képviselő: Köszöntő Hoppál Péter kulturális államtitkár: Megnyitó János Szabolcs rektor: Köszöntő Pomogáts Béla (MNYKNT), Budapest): Közel fél évszázad a magyar nyelv szolgálatában Péntek János (Babeș-Bolyai Tudományegyetem): Mit ér a nyelv(ünk), ha magyar? Pusztay János (Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-Európai Tanulmányok Kara, Nyitra): A magyar-magyar terminológia jelene és jövője Balázs Géza (ELTE-PKE): A magyar nyelv stratégiája Cseke Péter (Babeș-Bolyai Tudományegyetem): Nagy Károly emlékezete 14.00 Tervezett szekcióülések (15-15 perces előadások) A. szekció: A magyar nyelv és kultúra helyzete, lehetőségei (2010-2015) (Bartók-terem) Szekcióvezető: Minya Károly Boka László (PKE): Várad az irodalomban Málnási Ferenc (Kolozsvár): Irodalmi bölcsőink Váradon Magyari Sára (PKE): Lesz új értelmük a magyar igéknek? A romániai magyar oktatás helyzetéről Minya Károly (NYF): Neologizmusok, nyelvújítás Dede Éva (Manyszi): A nyelvi viselkedésformák változásai Veszelszki Ágnes (ELTE): Egy új nyelvváltozat, a digilektus. Hujber Szabolcs (Manyszi, Édes anyanyelvünk): Ötvenéves a magyar nyelvű pop-rock Fleisz János (Kolozsvár): Az erdélyi magyar sajtó 1940-1944 között B. szekció: Kisebbségi magyar nyelv és kultúra (E14-es terem) Szekcióvezető: Balogh Andrea Hódi Sándor (Ada): Nemzetpolitika – nyelvstratégia Andrássy Dorottya (PPKE): Horvátország Máté László (Kassa): Szlovákia Hódi Éva (Ada, SZGNYE): A magyar nyelvhasználat Délvidéken Dupka György (Ukrajna): Kárpátalja Kardos Béla (Ausztrália): A magyar nyelv használatának és oktatásának lehetősége Ausztráliában Balogh Andrea (PKE): A kortárs magyar irodalom recepciója a román kultúrában Bartha Krisztina (PKE): Magyar-román kétnyelvű gyermekek beszédfeldolgozásának jellemzői – a fejlesztés lehetséges útjai 16.30 Az AK 2015. évi közgyűlése (E14-es terem) Elnököl: Pomogáts Béla 19.00 Fogadás a Partiumi Keresztény Egyetemen, a PKE zenepedagógia szakos hallgatóinak fellépésével (Bartók-terem) 21.00 Búcsú Váradtól – egy vers sok színben (Pölcz Ádám előadóestje). Janus Pannonius versének fordításai, valamint a most elkészült román fordítás (Adio Oradiei) bemutatása (Mátray László Gyula munkája) (Bartók-terem). 2015. május 16. szombat Fakultatív program 9.00 Nagyváradi séta – Nagyvárad művelődéstörténete Találkozás 9 órakor a PKE rektori hivatala előtt (Teleki/Városháza u. 36.) 12.00 Autóbusz-kirándulás Nagyszalontára, Világosra és Ménesre Ebéd: Nagyszalontán, majd: Arany János, Sinka István-emlékek, Csonkatorony Megálló Világoson. Fakultatív vacsora és borozás Ménesen (Balla Géza borászata). Visszaérkezés busszal Nagyváradra 24 óráig. 2015. május 17., vasárnap 9.00 Séta, kávézás a Pece-parti Párizsban... Találkozás 9 órakor a PKE rektori hivatala előtt Hazautazás itthon.ma 2015. szeptember 30.Könyvbemutató a régió várairól„Tartsuk meg a várban a következő konferenciát!” Kiváló könyvet mutattak be hétfőn délután az Aradi Polgármesteri Hivatal teljesen megtelt dísztermében: az Aradi Kölcsey Egyesület legutóbbi kiadványát, Arad Bánság és Partium határán. A régió várai címmel. A Fecskés könyvek legújabb kötete akkor is fontos és hézagpótló lenne, ha nem kötik egy Arad számára nagyon is időszerű témához, az Arad, Európa Kulturális Fővárosa 2021 célkitűzéshez. A könyv elkészültét, mint Jankó András egyesületi elnök elmondta, eredetileg idén júniusra tervezték, nem sikerült azonban tető alá hozni, így most, az Aradi Magyar Napok keretében került sor szárnyrabocsátására, ami még nagyobb súlyt adott megjelenésének. A népes közönséget, a megjelent vendégeket, meghívottakat Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület titkára köszöntötte, megemlítve: sokaknak csak lakóhelyük, „éjjeli menedékhelyük” ez a város, a helybeliek viszont minden kövét, hangulatát szeretik. A város szülöttét, Tóth Árpádot is idézve hangot adott reményének, hogy talán, hatvan-hetven év után, alapos felújítást követően, a kulturális fővárosban Feszty Triptichonját is megnézhetik majd a látogatók. Jankó András egyebek közt arról beszélt, a bemutatandó könyv témájához is kapcsolódva, hogy kár lenne egy több mint százhektáros területet (a várat) kihasználatlanul hagyni. „A vár Arad számára eddig nem sok jót hozott, ideje lenne ezen változtani” – tette hozzá. Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök a Magyar Napok eddigi rendezvényeinek sikeréről s arról szólt, hogy a konferencia témája aktuális, és tanulhatunk belőle. Bognár Levente alpolgármester a vár és város kölcsönhatásairól és annak szükségességéről beszélt: eljött az idő, hogy várat a civilek használatba vegyék. Írásunk címe („tartsuk meg a következő Kölcsey-konferenciát a várban”) tőle származik – bár természetesen tudja, hogy a jövő évig erre nagyon csekély az esély. A konferencia rangját nagyban emelte, hogy azon a környék közismert, a várak és városok történelmét jól ismerő szakemberei is részt vettek. Az első előadó, dr. habil. Fleisz János a nagyváradi várról, történelmi szerepéről és város szerepéről szóló kitűnően dokumentált előadásában – az alapos történelmi áttekintőt követően – a vár hasznosításának jelenlegi állásáról számolt be. Immár a második szakaszánál tartanak – ennek átadása már idén karácsonykor megtörténhet. A város vezetősége felismerte, hogy fontos turisztikai és kulturális központ lehetne, számos (egészben vagy részben már megvalósult) beruházását már használni lehet, itt tartották, többek között, idén nyáron a Szent László-napok rendezvényeit. Ugyancsak nagyszerű előadás volt a temesvári Szekernyés Jánosé, aki, a történelmi vonatkozásokon kívül a vár megmaradt részeinek (Teréz-bástya, a részben megmaradt Jenő-bástya) hasznosításáról is szólt. Ugyanilyen felfogásban ismertette dr. Németh Csaba a gyulai (Magyarország) téglavár történetét és jelenlegi kihaszlását, ami nem korlátozódik a színházi évad megrendezésére. Arad mindenikből meríthet ötleteket, ha végül is sikerül a város tulajdonába ténylegesen is átvenni a hatalmas várat. Andó András, az Arad Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesület ügyvezetője arról szólt, hogy a vár Arad pályázatának egyik alappillérét képezi (az öt közül). Elmondta, hogy már 1931-ben voltak elgondolások a vár civil hasznosítására, 1990 után pedig több elképzelés is napvilágot látott – egyebek közt strandot, szórakoztató központot, egyetemi campust, csónakázó központot, vendéglátóipari helyeket, kiállítási csarnokokat, múzeumokat – képzeltek oda, legújabban európai műalkotások sétányáról, fiatal külföldi művészek verandájáról, európai mesterek állandó vásáráról, de egyfajta (a várban elpusztultak emlékére állítandó) Terror Házáról stb. is beszélnek. Andó szerint azt célozták meg, hogy az európai kulturális fővárosság kapcsán az aradi lakosok a városukkal törődő aradi polgárokká váljanak. A fentebbi kérdésekről a könyv nemcsak részletesen számol be, de több más témával is foglalkozik – az aradi vár történetének és felhasználhatóságának különböző aspektusaival, például, több mint 110 oldalon keresztül. A több mint kétórás rendezvény végén a jelenlévők, ingyen, aláírás ellenében megkapták a bemutatott könyv egy példányát. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2015. október 26.Szacsvay Imrére emlékeztek NagyváradonA forradalmi országgyűlés mártír jegyzőjéről, Szacsvay Imréről is megemlékeztek október 25-én a nagyvárad-olaszi református templomban a vasárnap délelőtti istentiszteleten. Az ifjú váradi ügyvédet, politikust, országgyűlési követet 1849. október 24-én hajnalban végezték ki a pesti Újépület melletti fatéren. Igehirdetésében Tőkés László váradolaszi lelkipásztor az október hónaphoz köthető jeles – örömteli vagy tragikus – történelmi eseményeket idézte fel az újszövetségi részlet kapcsán: „Mert jobb, ha jót cselekedve szenvedtek, ha így akarja az Isten akarata, hogynem gonoszt cselekedve.” (1Pt 3,17). A sok szenvedésen átesett magyar népünk igazán elmondhatja magáról: a jézusi tanítás mentén mindig igyekezett a békesség kötelékében élni és megmaradni, ám folyton arra kényszerült, hogy félelmét leküzdve érvényre juttassa igazságérzetét, akár konfliktusok árán is. A szabadságért, az igazságért, a jogainkért töretlenül küzdöttünk és küzdünk, el-ellankadva bár, de újult erővel vettük és vesszük fel a harcot, álltunk és állunk helyt – egyen-egyenként és közösségben – magyarságunkét, népünkért, nemzetünkért, hitünkért. Krisztus útján járva követjük a nagy elődök példáját, hajtunk fejet áldozatuk előtt. Az igehirdető a hegyi beszédből idézett boldogságmondások antitézispárjai kapcsán a valós és látszólagos ellentmondások hátterét megvilágítva figyelmeztetett: Jézus Krisztus válaszaiban mindig ott van a választás lehetősége. A Teremtő ugyanis az embernek eleve megadta a jó és a gonosz közötti opció lehetőségét, megalkuvásaink és kiállásaink ebből adódóan saját felelősségünkön múlnak. A Megváltó élete és tanítása híven tükrözi ugyanakkor az emberi lélek és sors komplexitását, hiszen miközben ő maga is a békesség hirdetője volt, aközben megtorlást és vértanúságot szenvedett az igazságért. Márpedig „boldogok, a kik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa” (Mt. 5,10). A prédikációt követően Tőkés László európai képviselőként és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként is szólt a gyülekezethez, az utóbbi idők néhány olyan nemzetközi és nemzetpolitikai eseményéről számolva be röviden, amelyeknek tevékeny részvevője lehetett. Európa megvédésének követelménye az egyik legvitatottabb kérdés a régióban a migránsinvázió napjaiban, ehhez pedig szervesen kapcsolódik az az önvédelmi és önrendelkezési küzdelem, amit a magyarság folytat a Kárpát-medencében. Míg Magyarország a saját határait kénytelen védeni, addig például a székelység a saját történelmi határait világítja ki őrtüzekkel, önnön létét igazolva és jövőjét fürkészve. Az október 24-i, nem csak a Székelyföldön történt lármafagyújtás ékesen példázta ama nemzeti szolidaritást, amire oly nagy és gyakori szükség lenne Dévénytől Vereckéig, a Partiumtól Háromszékig – utalt rá erdélyi képviselőnk. A továbbiakban Fleisz János történész, egyetemi tanár, Szacsvay Imre életének és munkásságának monográfusa mondott emlékbeszédet, rövid szintézisét adva a mártír jegyző politikai pályafutásának, kiemelve: a függetlenségi nyilatkozat – amelynek Kossuth mellett társszerzője volt – aláírásával ugyan főbenjáró bűnt követett el a császári hatalom szemében, ám nem „csak egy tollvonás volt bűne”, hiszen bár fegyvert nem fogott, Szacsvay egyike volt a magyar szabadságharc kiemelkedő személyiségeinek, akit hazaszeretete, kiállása, radikalizmusa és hajthatatlansága predesztinált a vértanúságra. A kivégzése előtti napon öccséhez írt búcsúlevelét Török Sándorolvasta föl, ebben írja: „Meghalok, ha kell, lelkem nyugodt, vétek sohasem terhelé, minden bűnöm az, hogy képviselői kötelességemet elébe tettem saját személyemnek.” Két évtizedig jeltelen sírban nyugodott, 1870-ben kerülhetett végső nyughelyre a Kerepesi úti temetőben kilenc társával együtt. Ma is álló, impozáns nagyváradi emlékszobrát, Margó Ede alkotását 1907. március 15-én leplezték le az Ezredévi Emléktéren. 1937 júniusáig tűrték meg az új román hatóságok, ekkor lebontották, de szerencsére nem verték szét, múzeumban leltározták. 1942. május 5-én a visszatért magyar adminisztráció ismét felállította régi helyére. Soós István polgármester akkor beszédében figyelmeztetett: „Midőn Nagyvárad város közönsége nevében újból átadom a kegyeletnek és tiszteletnek Szacsvay Imre szobrát, teszem ezt abban a reményben, hogy ez a szobor most már örökké és véglegesen megtartja helyét, és Nagyvárad magyarsága elég erős lesz, hogy ezt a szobrot és vele együtt a magyar érdekeket bármikor, bárkivel szemben megvédelmezze.” A szoborkompozíció apjainkban is a régi helyén áll, jelenleg éppen felújítás alatt, bár a munkálatokra közpénz nem került. A Ceaușescu-diktatúra bukása után a szobor a március 15-i és október 6-i nagyváradi, bihari megemlékezések fő színterévé vált. 1999. október 24-én – 1942 óta először – emlékeztek meg szélesebb keretek között Nagyváradon Szacsvay Imréről, újjáéledő kultusza méltó közösségi összefogásnak volt az előszele, ám mára a többségi hatalom által legitimált romániai magyar politikai kurzus rátelepedett erre is. Fleisz doktor jelezte: nemrég felvillant a lehetősége, hogy a Magyar Országgyűlés közreműködésével a nemzeti összefogás rendszerében kapjon új lendületet a Szacsvay-kultusz. tokeslaszlo.eu/cikk 2016. március 14.Károly Irenaeusra emlékeztekSzombat délelőtt a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság és a BINCISZ szervezésében dr. Károly József Irenaeus tudósra, O.Praem. szerzetesre emlékeztek a premontrei széktemplomban, melyen részt vett Balogh Péter Piusz rendfőnök és Huszár István alpolgármester is. A szentmisét Fejes Rudolf Anzelm prépost-prelátus, apát mutatta be, aki szentbeszédében azt emelte ki: dr. Károly József Irenaeus tulajdonképpen emblematikus alakja lehetne a Ferenc pápa által meghirdetett Isteni Irgalmasság Rendkívüli Szentévének, például azáltal, hogy elsősorban papként Isten nevében végezte a jó cselekedeteit, alázattal. Fontosnak tartotta ugyanakkor a fizikai kísérletek szemléltetését, és az ifjú tehetségek felfedezését is, vonzotta a titok, melyet a természet törvényeiben az Úr elrejtett. Szobor Olasziban Dr. habil. Fleisz János egyetemi tanár, BINCISZ-elnök az életéről és munkásságáról beszélt úgy, hogy az éppen aktuális évfordulókra fókuszált. Arra hívta fel a figyelmet, hogy 120 éve kezdte üzemeltetni Váradon a röntgen-laboratóriumát,, illetve 1916-ban indította el híres fizikaversenyét, melyen az évek folyamán világhírű tudósok is feltűntek. Elhangzott az is, hogy legkésőbb 2019-ig szeretnék elérni azt, hogy a tudós szerzetesről utca legyen elnevezve Váradon, érdemérmet alapítsanak a tiszteletére, valamint szobor őrizze emlékét az egykori olaszi temetőben. A jelenlevők megkoszorúzták a templom falába beépített sírkövet, majd a Premontrei Öregdiákok Egyesületének kezdeményezésére átvonultak a Mihai Eminescu Főgimnáziumba, ahol az emléktábla megkoszorúzása előtt Pásztai Ottó elnök mondott beszédet. Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro 2016. április 25.Kétnapos történelmi versenyTizennyolcadik alkalommal szervezett történelmi vetélkedőt a középiskolások számára az Ady Endre Líceum, a Varadinum keretében. Az idén az 56-os forradalom volt a verseny témája. A versenynek főleg az a célja, hogy a magyar tagozatos középiskolások találkozzanak a magyarság történelmével, az iskolában ugyanis ezt legfeljebb opcionális tantárgyként tanítják, tudtuk meg Fleisz Judit történelemtanártól. A Varadinum rendezvénysorozaton belül zajló vetélkedőnek minden évben más témája van, az idén, a hatvan éves évforduló kapcsán az 56-os forradalomról tanultak a diákok, a vetélkedő pedig a Hősiesség – Tisztesség – Méltóság címet kapta. Kilenc, kilencedikesekből, tizedikesekből és tizenegyedikesekből álló csapat érkezett, többek között Zentáról, Derecskéről, Temesvárról, Margittáról, s persze több nagyváradi iskolából is. Ahhoz, hogy ezen a szakaszon részt vehessenek, a diákoknak interjút kellett készíteniük egy olyan személlyel, aki megélte az 56-os eseményeket, vagy helytörténeti jellegű dolgozatot kellett írniuk a témáról, például a korabeli sajtóvisszhang alapján. Pénteken a diákok és a résztvevő tanárok a Nagyváradi Várban találkoztak, ahol Jakabffy László építészmérnök vezetésével megtekintették a Szenvedés emlékezete kiállítást, mely a volt politikai foglyoknak állít emléket. Ezt követően Fleisz Judit köszöntötte őket – mint mondta, nagy öröm számára, hogy kilenc csapat jött el a versenyre. Vad Márta, az Ady Endre líceum igazgatója elmonda: már tizennyolcadik éve az Ady ad otthont ennek a rendezvénynek, öröm, hogy ezúttal a vár ilyen szép állapotban van. „Maradjatok élményekkel teliek, meséljétek el diáktársaitoknak, hogy olyan emberekkel találkoztatok, akik ezt átélték” – szólt a versenyzőkhöz. Dr. Fleisz János egyetemi tanár, a zsűri elnöke 56 hazai vonatkozásairól is szóló előadást tartott. Az 1956-os események békés megmozdulásokkal indultak, az események megelőzhetőek lettek volna, ha javul a demokrácia helyzete – azonban nem így történt és forradalommá, szabadságharccá változott. A kommunista rendszer nagyon erős volt, nagy helytállásra volt szükség, sok áldozattal járt, s egy hétig rendkívül sikeres volt, de a magyarság egyedül maradt, a nyugat buzdított ugyan, segélyekkel, nyitott határokkal, de sem diplomáciai, sem katonai segítséget nem nyújtott. A Szovjetunió százezer katonát küldött Magyarországra, egy reménytelen, rövid harc következett, melyet lehetetlen volt megnyerni, de melynek során mégis erőssé tette a magyarságot a nemzeti érzés, a szabadság szeretete. Amint az előadás során elhangzott, Nagyváradon a román állam bezárta a főiskolát 1934-ben, emiatt itt a mozgalmat középiskolás diákok képviselték és néhány értelmiségi. Itt a Premontrei Főgimnázium utódiskolájában tört ki a forradalom, nyílt fellépésre nem volt lehetőség, titkos szervezkedés zajlott – így alakult meg a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete. A diákszervezet két egykori tagja, Török László és Petri József, akik börtönbüntetést töltöttek le emiatt, a rendezvény során visszaemlékeztek az akkori történésekre. Amint az előadás során elhangzott, Romániában a megtorlás iszonyú volt, itt 27 ezer személyt tartóztattak el, 430 titkos szervezetet fedtek fel és tízezer ítélet született, melyek közül száz halálos volt. A későbbiek során Török László és Petri József a 13-15 éves fiatalok nagyváradi szervezkedéséről, a börtönben eltöltött időről – kényszermunkáról, betegségekről, éhezésről – számoltak be. A kiskorú elítélteket a politikai elítéltek – színészek, operaénekesek, tanárok, papok vették pártfogásuk alá, titokban vallásoktatás is volt, énekeket tanultak, istentiszteletek is voltak. Fleisz Judit beszélgetett a két volt politikai fogollyal, majd Vad Márta díszoklevelet adott át nekik. A program a diákok előadásával folytatódott a várban. A tulajdonképpeni vetélkedő szombat délelőtt zajlott, az Ady Endre Líceum dísztermében. A diákoknak különféle feladatsorokat kellett megoldaniuk – volt többek között keresztrejtvény, képfelismerési feladat, villámkérdéseket is kaptak az elhangzott előadás és az előző napi élmények alapján, kiállítást szerveztek a kor szocialista- realista kultúrtermékeiből. Eredmények Az első helyet a margittai Horváth János Elméleti Líceum csapata – Bordás Máté, Szűcs Sándor – érte el, a második helyezést a Zentai Gimnázium csapata – Katona Sára,Pósa Viktória, Lauty Alexandra – , a harmadikat pedig a nagyváradi Ady Endre Líceum csapata – Hotya- Szegi Enikő, Jancsó Katalin és Kabai Renáta. A verseny kiértékelőjében Dr. Fleisz János történész kiemelte, hogy a vetélkedőből mindenki győztesen került ki, hiszen megismerkedtek a magyarság szabadságért folytatott küzdelmével és elődeik példamutatásával. A kétnapos rendezvény fő támogatója a budapesti Rákóczi Szövetség volt. Neumann Andrea erdon.ro 2016. június 8.Nagyvárad mindig talpra álltKedd délután ezúttal a várban tartották szokásos havi gyűlésüket a Nobilitas Egyesület tagjai. Dr. Fleisz János történész és Mihálka Nándor régész tartottak vetített képes előadásokat. A vár volt katonai adminisztrációs épületének (I) konferenciatermében megjelenteket Fodor József általános helynök, a Nobilitas Egyesület elnöke köszöntötte. Ezután dr. Fleisz János történész tartott expozét Nagyvárad átalakulása címmel, valamivel több mint 30 percben foglalva össze 934 év történetét. Arra hívta fel a figyelmet: három pilléren alapszik Várad megalakulása: minden a várral kezdődött, majd 1082 végén folytatódott a monostor, illetve a káptalan Szent László általi megalapításával, hogy aztán az erődítmény és az egyházi központ körül létrejöjjön maga a település. Váradról tehát elmondható, hogy sohasem volt agrártelepülés, vagy a klasszikus értelemben vett falu, de a szabad királyi város rangot se nyerte el, bár próbálkozott ezzel. Azzal büszkélkedhetett viszont, hogy püspöki város, 1870-ben pedig törvényhatósági jogú városnak nyilvánították, ami tulajdonképpen a mai municípiumnak felel meg. A több mint kilenc évszázados történelme során többször pusztulás fenyegette, vagy leáldozóban volt a csillaga, de mindig sikerült talpra állnia, újjászületnie, fejlődnie, így bízhatunk abban, hogy majdan ismét sikeres lesz, régi fényében fog tündökölni. Az első felfutása Szent Lászlónak köszönhető, amikor egyházi, vallási, politikai központ volt. A középkorban a magyar Compostelaként emlegették, az első pusztulását 1241 körül élte át, amikor a tatárjárásnak nevezett mongolinvázió következtében a lakosság több mint fele meghalt. De volt újrakezdés, így Vitéz János idején az európai humanizmus egyik legjelentősebb centrumává vált. Másik változásra 1557-ben került sor, amikor a protestánsok uralták a várost, majd az 1660-1692 közötti török-oszmán pasaságnak lettek mélyreható eredményei. Jött azonban az újabb felemelkedés a barokk korszakban. A 19. században, 1850-ben egyesült a négy városrész felsőbb, Habsburg utasításra, illetve Nagyvárad tartományközpont is lett. Rendkívül sikeresnek mondható a dualizmus korszaka, főleg az 1890-1915 közötti 25 év. A hányatott történet 1920-1940 között folytatódott, 1944 áprilisában egy elszegényedett, lepusztult várost találtak a bevonuló szovjet-román katonák. Ezután a szocializmus évtizedei, majd a rendszerváltozás írtak újabb fejezeteket Várad hányatott sorsú történelmébe. A Székesegyház Mihálka Nándor történész a váradi középkori székesegyház területén zajlott régészeti kutatásokról beszélt, arra is kitérve, hogy az 1619-1629 között épült Fejedelmi Palota építtetői Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelmek voltak, a kivitelező pedig Giacomo Resti észak-itáliai építész. A Szűz Máriának szentelt első székesegyházat Szent László alapította, és 1092-ben lett a váradi püspökség főszékesegyháza. 1115 körül ide temették el Szent Lászlót, itt találhatóak II. András és IV. (Kun) László királyok feltételezett temetkezési helyei, és itt nyugszik Luxemburgi Zsigmond is. Báthori András püspöksége idején átépítették, 1557 után Báthory István fejedelem elrendelte, hogy ágyútornyot kell építeni a szentélyben, Bethlen Gábor pedig azt adta ki ukáznak, hogy 1621-ig a teljes székesegyházat el kell bontani. Az első „ásatások” 1755-ben történtek, majd valódi régészeti kutatások Henszlmann Imre és Rómer Flóris (1881-1884), valamint Gyalókay Jenő (1911-1912) vezetésével folytak. Az egykori székesegyház területén aztán a közelmúltban 2012-2015 között zajlottak kutatások, melyek folytatást igényelnek. Az előadások után a jelenlevők Jakabffy László műemlékvédő irányításával megtekintették a mostani vártemplomot. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2016. július 4.Budakalászon találkoztak a kisebbségi magyar civilekA Budakalászon 2016. június 17–19. között megtartott XIII. találkozón 7 ország (Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna) civil szervezeteinek 61 képviselője volt jelen, és vitatta meg az általa képviselt szervezetek megvalósításait, problémáit, az együttműködés lehetőségeit és eredményeit, a Budakalászi Találkozók örökségét, folytatásának lehetőségeit és célkitűzéseit. Nagyváradról jelen volt dr. Fleisz János, Fleisz Judit és Dukrét Géza. A találkozó résztvevőinek nagy örömére szolgált, hogy két év kényszerkimAradás után a szervezőknek sikerült megrendezniük a XIII. Budakalászi Találkozót. Az ünnepélyes megnyitón Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke áldotta meg a jelenlevőket. Az üdvözletek után Csűry István püspök tartott egy szívhez szóló, érdekes előadást A magyarok megújulásának pászmái – egy ökumenikus közegben élő lelkész látása szerint címmel. Útmutatást nyújtott a mai nehéz világban élő civileknek hangsúlyozva a szeretetet és az összetartozást. Délután a találkozó főszervezője, Romhányi András beszélt közös ügyeinkről, beszámolva a szervezés nehézségeiről. Ezután megkoszorúztuk Parlagi Endre hajdani polgármester sírját, aki éveken keresztül volt házigazdája e találkozóknak. Másnap dr. Lánszki Imre számolt be a Budakalász környéki kutatásainak legújabb eredményeiről. Dr. Záhonyi András tartott előadást a magyar nyelvben előforduló nevekről, azok jelentéséről és eredetéről. Délután szekcióülések voltak: a Budakalászi Találkozók öröksége, valamint Léteznek-e kultúrahatárok a Kárpát-medenceében? címmel. E szekcióülések következtetései szerint a magyar közművelődés határai nem Magyarországon, de nem is a Kárpát-medenceében vannak. Magyar kultúra létezik Európán kívül is, s bár közhelynek számít, hogy ilyen szempontból a határok légiesek, most mégis a meglevő, sokszor nagyon is tapasztalható fizikai határoktól beszélünk. Ezek természete, átjárhatósága, vagy fékező ereje akár rövid idő alatt is változhat az aktuális politikai viszonyok függvényében. A tanácskozáson a fő hangsúlyt a kapcsolatteremtés bővítése és állandósítása kapta. Kijelenthetjük, hogy a Budakalászi Találkozókon a résztvevő szervezetek többsége kiterjedt kapcsolathálózatot hozhatott létre szűkebb és tágabb hazájában és a határokon túl, amelyek serkentőleg hatnak tevékenységükre. A találkozó szekcióülésein megvitatott, majd a plenáris ülésen a résztvevők által elfogadott javaslatok szerint ennek megvalósítása létrejöhet internetes közösségi oldalak révén (kiemelkedően a facebook és levelező listák); egy levelező csoport létrehozása (amely akár a Kalászosok nevet is viselheti); nyomtatott és elektronikus művelődési tájékoztatók révén (lapok, rádió, tévé); személyes kapcsolatok révén, amelyek közművelődési, vagy más találkozókon alakulnak ki a kultúra menedzserei között; egy fizetett állás létrehozása, amelynek munkaköre az állandó figyelés, továbbítás és a rendszeres kapcsolattartás lenne. Ez utóbbi javaslat gyakorlatba ültetését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületek (EMKE) elnöksége tanulmányozná, és a kialakuló lehetőségekről tájékoztatja a budakalászi találkozó résztvevőit. A résztvevők örömmel tapasztalták, hogy egyre több fiatalt és önkéntest sikerül bevonni szervezeteik munkájába, és ennek a fiatalítási folyamatnak a folytatását továbbra is szükségesnek tartják. Egybehangzó vélemény, hogy szükséges és érdemes a gyerekekkel foglalkozni, hiszen van érdeklődés, lelkesedés a részükről is. Ennek egyik legfontosabb eszköze lehetne a pedagógusokkal és oktatási intézményekkel való szorosabb együttműködés. Egyik legfontosabb feladata az EMKE-nek az Erdélyi Magyar Értéktár összeállítása. Ez tartalmazna építészeti örökségeket, jellegzetes szokásokat, mezőgazdasági és ipari értékeknek számító tárgyakat és megoldásokat, természeti környezetet, turizmust, művelődési értékeket. A helyi javaslatok alapján ezeket az országos bizottság helyi, megyei vagy régiós értékekké nyilváníthatja. Az Értéktár kérdéskörének koordinálását a Kriza János Néprajzi Társaság (www.kjnt.ro) végzi, dokumentumait ennek honlapján lehet tanulmányozni. Jó lenne, ha az értéktár összeállításában más régiók egyesületei is bekapcsolódnának a megadott honlap segítségével. A XIII. Budakalászi Találkozó résztvevői támogatják az Erdélyi Magyarok Egyesületének azon kezdeményezését, hogy az Alaptörvénybe foglaltaknak megfelelően a magyar kormány hozzon létre Budapesti székhellyel egy erdélyi központot, és nyújtson rendszeres normatív támogatást működtetéséhez. Az összmagyarság nemzettudatának erősítésében továbbra is fontos szerepet kell vállalniuk a civil szervezeteknek, az egyházaknak, iskoláknak, valamint a magyar államnak. A találkozó szép mozzanata volt a szombat esti, úgynevezett közös Kárpát-medencei kenyér felmutatása és elfogyasztása. E nagyméretű lepényt a Kárpát-medence különböző településeiről hozott lisztből és kovászból készítették. A találkozó másik érdekessége volt résztvevők saját maguknak előadott műsora. Dukrét Géza Reggeli Újság (Nagyvárad) 2016. július 7.Kettévált Erdély, kettévált magyar sajtóAz erdélyi magyar sajtó története 1940-1944 címmel jelent meg dr. Fleisz János történész újabb sajtótörténeti monográfiája. Maga a szerző a most megjelent kötet kapcsán lapunknak elmondta, hogy a sajtótörténetet kevesen kutatják. A Pro Pannonia Kiadói Alapítvány kiadásában jelent meg ebben az évben a neves váradi történésznek, Fleisz Jánosnak az erdélyi magyar sajtó történetét bemutató kötete, mely lényegében folytatása a szerző tizenegy évvel ezelőtt szintén ennek a kiadónak a gondozásában napvilágot látott erdélyi magyar sajtótörténeti munkájának, mely az 1890-1940 közötti időszakot dolgozta fel. A két kötet kiállításában, méretében, címében is azt sugallja, mintha egy sorozat darabjairól, vagy egy téma két kötetben való kiadásáról lenne szó, noha a két munka megjelentetése között, mint már jeleztük, több mint tíz év telt el. Kettévált régió Maga a szerző a most megjelent kötet kapcsán lapunknak elmondta, hogy a sajtótörténetet kevesen kutatják, ráadásul az 1940-1944 időszakról nem készült hasonlóan átfogó összefoglalás, többek között ezek a szempontok ösztönözték őt ennek a könyvnek a megírására. Fleisz János hozzátette, hogy a különböző helyi sajtóviszonyok ismertetése nyomán kirajzolódik magának a régiónak és a korszaknak a története is. Kifejtette továbbá, hogy a kötetben tárgyalt korszakban, azaz 1940-1944 között lényegessé vált az Észak-Erdély–Dél-Erdély elkülönülés, ez válik döntővé a hagyományos régiók (Partium, Bánság, Erdély) helyett. A kettévált Erdély két részének (sajtó)élete is teljesen különbözött egymástól: a Magyarországhoz került Észak-Erdélyben fellendült a magyar nyelvű sajtó, miközben a Romániánál mAradt Dél-Erdélyben jelentősen visszaesett, hiszen nagyon nehezen hagyták jóvá a magyar nyelvű sajtótermékek beindítását. Ennek következményeként például Arad és Brassó magyar nyelvű sajtója eltűnik vagy elsorvad, így az az érdekesnek is tekinthető helyzet áll elő, hogy Temesvár mellett Nagyenyed válik a magyar nyelvű sajtó helyi, regionális központjává Dél-Erdélyben. Egészen más képet mutat az észak-erdélyi magyar sajtó helyzete, hiszen Kolozsváron például volt olyan időszak 1940–44 között, amikor több mint harminc sajtótermék jelent meg egyszerre, ezekből négy napilap volt. Nagyváradon szintén négy napilap és további hat időszaki sajtókiadvány jelent meg egyszerre az 1942. évben, jegyezte meg Fleisz János. A könyv struktúrája Az erdélyi magyar sajtó története 1940–1944 című kötet első fele a második bécsi döntés nyomán Erdélyben előállt politikai, földrajzi, társadalmi, demográfiai, gazdasági realitásokat vázolja fel, az ötödik fejezettől kezdve pedig rátér az erdélyi sajtóviszonyok és sajtószabályozások általános ismertetésére. Külön fejezetben tárgyalja a szerző az erdélyi magyar sajtó jellegzetességeit, illetve az időszaki sajtótermékek típusait. A kilencedik, legterjedelmesebb fejezetben az erdélyi magyar sajtó regionális feldolgozását adja a történész, külön részben tárgyalva az észak-, és a dél-erdélyi magyar sajtót. A könyvben való tájékozódást a kötet végén publikált sajtótörténeti időrendi adatok, valamint az erdélyi magyar lapok és folyóiratok névmutatója, és a helységnévmutató segítik, érdekességként pedig néhány korabeli sajtótermék fejléce is látható a kötet végén. Arra a kérdésünkre: milyen további tervei vannak a sajtótörténet vonatkozásában, Fleisz János elmondta, hogy egy tanulmányban fel fogja dolgozni az erdélyi magyar sajtó történetének 1989-ig terjedő időszakát is, de hozzátette, hogy biztosan nem olyan részletes, monografikus formában, mint tette azt a most, illetve a tizenegy évvel ezelőtt megjelent sajtótörténeti munkájában. Pap István erdon.ro 2016. augusztus 31.Magyarságtudomány a 21. században2016. augusztus 22 és 27 között tartották Pécsen a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amelynek keretében Nagyváradról dr. Fleisz János történész is tartott előadást. A nagyszabású, ötévente sorra kerülő eseményen 24 országból mintegy 500-an adtak elő, összesen 40 szekcióban. A helyszín kiválasztásában az is döntött, hogy 2017-ben a Pécsi Egyetem, megalapításának 650. évfordulóját ünnepli, így a két évig tartó ünnepségsorozat kezdő eseménye volt a mostani világkongresszus, amelynek idei főcíme Kultúra és tudományköziség. Magyarság-tudomány a 21. században volt. A magyarságtudomány, nem a szó hagyományos értelmében vett tudományág, hanem a különböző tudományágak együttműködésének kerete , amely nagymértékben hozzájárulhat a bölcsészettudományok megújulási folyamatához. Ennek szellemében a kialakított szekciók döntő többsége interdiszciplináris jelleget öltött. Különösen jellemző volt ez a Gazdaságtörténet szimpóziumra, ahol az elhangzott 13 előadás változatos témákat ölelt fel a 19-20. századokra, mint például a nagybirtok szerepe, a gróf Forgách család uradalmai, a Festetics birtokok gazdálkodása, az iparosodás hatása vagy az Erdélyi Római Katolikus Státus gazdasági helyzete stb. Dr. Fleisz János egyetemi tanár Az erdélyi, partiumi és bánsági városok fejlődése a 20. században című várostörténeti előadásában vázolta a városfejlődés általános szakaszait, mind a nagy politikai és társadalmi változásokat, mind pedig a városok saját belső mozgásterét figyelembe véve. Az előadás kitért a városi és falusi népesség arányának változásaira az évszázad folyamán, a városállományra és városhálózatra, a népesség növekedés irányaira. Ennek keretében többek között aláhúzta, hogy a 20. század kezdetén a vizsgált térségben négy nagyváros volt: Arad, Nagyvárad, Temesvár és Kolozsvár, amelyek fejlődési üteme hasonló volt. 1908-ban ezek közül Nagyváradnak volt a legtöbb lakosa, utána kis különbségekkel Temesvár, Arad és Kolozsvár következett. Az 1920-as határváltozások azonban, megváltoztatták e városok lehetőségeit és fejlődésének dinamikáját. Jelentősen előretört Kolozsvár, amelyet csak Temesvár próbált követni, később még lényegesebb demográfiai változások történtek. 1992-re Kolozsvár 7-szeresen, Temesvár pedig 6-szorosan növelte meg a lakosságszámát, egymással végig versengve. Nagyvárad és Arad kedvezőtlenebb helyzetbe kerülve, alacsonyabb dinamikára vált, előbbi 4,7-szeresen, utóbbi pedig 3,5-szeresen növelte a lakosságát. Őket időközben lekörözte az iparosítás által Brassó is, amely az összes nagyváros közül a leggyorsabb 9,4-szeres lakosságnövekedésre vált. Külön történet Nagybánya, amely 1900-ban még a rendezett tanácsú városok között is csak a középmezőnyben kapott helyet és néhány évtizedig csak lassan növekedett, 1992-re viszont már megközelítette a 150 000 lakost, ez az évszázad folyamán 13,3 szoros magas emelkedés. A többi városok esetében két fő csoportot állapíthatunk meg az összességében közepes fejlődési tempót felmutatókat, illetve a stagnálókat. Az elsőbe Csíkszereda, Gyulafehérvár, Zilah, Medgyes stb. tartoznak, a másodikba Máramarossziget, Nagykároly, Nagyszalonta stb. A lakosság nemzetiségi és vallási megoszlása is lényegesen átalakult a városokban a 20. század folyamán. Jellemző módon, a 2002-es népszámlálás adatai szerint a magyarok aránya az erdélyi, partiumi és bánsági városokban már csak 17,0% volt, ez pedig csaknem megegyezik a románok egykori arányával 1910-ben, amely 17,7% volt. Tehát mintegy 90 év, teljes helycserére, szerepváltásra került sor! A következőkben, az előadás a városhierarchiát és a városkategóriákat taglalta, megállapítva, hogy az erdélyi, partiumi és bánsági városok fejlődése a 20. században leképezte a térségben végbement bonyolult folyamatokat. Az előadásokat a jövőben szekcióként több kötetben fogják megjelentetni. A rendezvény, amelyet számos akadémikus és kiemelkedő tudós is megtisztelt, és amelynek elnöke Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató volt, a megnyitó és záró üléseken kívül több kulturális és társasági programot is magába foglalt. A főszervező Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság közgyűlésén eldöntötték, hogy 2021-ben a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus Varsóban legyen. erdon.ro 2017. március 14.Főhajtás a tudós szerzetes emléke előttVáradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság, valamint a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) ebben az évben is ünnepi szentmisével egybekötött koszorúzással emlékezett meg dr. Károly József Irenaeus premontrei szerzetes, nagyváradi fizikus, a rádiótechnika egyik úttörőjének munkásságáról és a váradi közösségért tett érdemeiről. Az ünnepségre, mint minden évben, most is a váradi premontrei templomban került sor, a szentmisét Fejes Rudolf Anzelm váradhegyfoki premontrei prépost prelátus mutatta be. Ezt követően a tudós szerzetes életéről és munkásságáról Fleisz János egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke tartott előadást. Károly József Irenaeus (Gönc, 1854. március 6.–Nagyvárad, 1929. március 13.) európai hírű fizikus, kutató, a rádiótechnika egyik nemzetközileg elismert úttörője volt. Munkásságának köszönhető, hogy Nagyváradon már a múlt század legelején villanytelep épült, és az áramszolgáltatásnak köszönhetően 1905-ben már villamos is közlekedhetett a város utcáin. Az emlékünnepség a tudós szerzetes síremlékének megkoszorúzásával ért véget. Szőke Mária Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. március 16.„Szabadságszerető nép a magyar”A három legjelentősebb magyar forradalom és szabadságharc nagyváradi vonatkozásairól tartott előadást Fleisz János történész március 14-én, kedden a váradi várban. Az esemény a Szent László Egyesület szervezésében és az 1956-os Emlékbizottság támogatásával zajlott. Az egybegyűlteket Zatykó Gyula programszervező köszöntötte, hangsúlyozva: szabadságszerető nép a magyar, és ez történelmén is meglátszik, hiszen tele van olyan küzdelmekkel, amelyek nem területszerzésért, hanem a szabadságért, a nemzet védelméért folytak. Ezt követően a meghívott előadó, Fleisz János beszélt a magyar szabadságmozgalmak összefüggéseiről, kiemelve azt a hármat, amely a legnagyobb változást eredményezte. Az 1703–1711 között zajlott Rákóczi-szabadságharccal kapcsolatban Fleisz János arra mutatott rá, hogy Várad történetében korántsem jelentett sikeres időszakot. Az itteni helyzetet ugyanis sajátos kettősség jellemezte: a császáriak kezén levő vár képes volt megvédeni magát Bercsényi kurucaitól, a város többi része viszont nem. Olaszit felgyújtották, és az a kevés is elpusztult, ami a törökdúlás után épen maradt a városrészben. „A váradiak mégis jó értelemben emlékeznek a Rákóczi-szabadságharcra, mert nagyon jól megértették, hogy a nemzet érdeke néha fölülírja a helyi érdekeket” – fogalmazott az előadó. Az 1848–49-es forradalom kapcsán Fleisz János azt hangsúlyozta: „ha nem lett volna 1848, akkor a mai Magyarország sem létezhetne, hiszen innen indult ki a polgári fejlődés és azok a vívmányok, amelyek az egész magyarságot felfelé ívelő pályára indították”. A forradalomnak számos váradi vonatkozása volt. A Tizenkét pont első változatát itt vetették papírra. Kevesen tudják azonban, hogy egy rémhír nyomán Váradon már két nappal március 15-e előtt megindult a forradalmi mozgalom – mutatott rá az előadó. 1848 decemberében, Pest feladását követően Nagyvárad az ország második legfontosabb városává vált, miután ide költöztették az országos fegyvergyárat. Kossuth ekkor nevezte Váradot „a magyar Birminghamnek”. A váradi fegyvergyártásban, melynek központja a várban volt, több mint ezer ember dolgozott – mondta el az előadó. Lőfegyvereket, kardokat, szuronyokat, gyutacsokat és sok minden mást is gyártottak itt. Szőllősön lőporgyár, Szentmártonban ágyúöntő műhely működött. 1849-ben Gábor Áron is itt tanulta meg az ágyúöntés mesterségét. Az 1956-os forradalom váradi vonatkozásaival kapcsolatban Fleisz János beszélt a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének tevékenységeiről, valamint az Érmihályfalvi Csoport peréről. Mint rámutatott: hatvan körülire tehető azoknak a váradi személyeknek a száma, akiket az ’56-os eseményekkel kapcsolatba hoztak és 3–20 évnyi börtönre ítéltek. A megtorlásokat a románság arra használta ki, hogy meggyengítse az akkor még viszonylag erős erdélyi és partiumi magyarságot – hangsúlyozta az előadó. A felelevenített események is bizonyítják, hogy a magyarság mindenkor kész áldozatot hozni a nemzeti érdekekért, és a társadalmi törekvéseket nem lehet a végtelenségig visszafojtani – hangsúlyozta Fleisz János, aki hozzátette: nehéz helyzetekben mindig előjön a magyarság szabadságszeretete. Sz. G. T Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. április 6.Szent Lászlótól számít VáradKedd este a Kanonok soron szokásos havi összejövetelét tartotta a Nobilitas Egyesület. Dr. Fleisz János egyetemi tanár, történész tartott előadást, Nagyvárad Szent László korában címmel. Az érdeklődőket Mons. Fodor József általános helynök, a Nobilitas Egyesület vezetője köszöntötte. Előadása bevezetőjében dr. Fleisz János egyetemi tanár megjegyezte: kevés forrás áll rendelkezésre a témában, ezért „röviden el lehet intézni”, és várostörténeti szempontból kijelenthető, hogy az elindulás mindenképpen Szent Lászlóhoz köthető. Ahogy 1940. december 8-án, az országzászló felavatásán elhangzott Bélteky László-költemény is leszögezi, Várad egy olyan város, mely Szent Lászlótól számít. Az előzményekről elmondható, hogy ugyan levéltári anyagok nem maradtak fenn, de azért kialakult egy olyan kép, miszerint több mint 50 ezer éve kimutatható emberi lét Biharban, illetve a régészeti leletek arra utalnak, hogy 8 ezer éve már lakott volt a mai Várad területe. Ez viszont nem jelenti azt, hogy valamilyen településforma is létezett volna itt, állandó település nem alakult ki se a rómaiak idején, se pedig a kora középkorban. A településfejlesztést az indította el, hogy Szent István létrehozta a püspökségek, illetve a megyék rendszerét, és tudjuk azt, hogy 1009/1010 táján az egyik püspökség a bihari volt, és Bihar volt az ispánság központja is. A környéken udvarhelyek, valamint kisebb hevenyészett várak voltak a bihari központ megvédése érdekében, de úgy, mint az emberi élet gyűjtőhelyeként működő település, még mindig nem létezett. A változás elkezdése Szent Lászlóhoz köthető, aki a területet elérő politikai mozgások hatására hercegséget kapott. Szeretett itt lenni, vadászni, tölteni az idejét. Elkezdődött tehát egy folyamat, mely a városalapításhoz vezetett. A legendák szerint 1068-tól mutatható ki Szent László jelenléte ezen a vidéken, mely 1075 körül gyakorivá válik. Áttörést 1077-ben bekövetkezett királlyá való választása hozott, illetve 24 kanonok általi káptalan létrehozása 1082-ben. A monostor alapítása tulajdonképpen Várad megalapítását jelenti, hiszen mint település- és városalkotó intézmény, egyházi, gazdasági, társadalmi és politikai komplexumként fejlődést eredményezett- magyarázta a történész-, hozzátéve: valószínű, hogy Szent László már ebben az időszakban elhatározta, hogy a Szűz Mária tiszteletére templomot épít. Sose volt falu A kunok támadása miatt Bihar elpusztult. Felmerült a dilemma, hogy Szent László újraépítse, vagy áthelyezze Váradra a püspökséget. Utóbbi mellett döntött, melynek konvencionális dátuma 1092. Megoszlanak ugyanakkor a vélemények, hogy akkor ez a püspökség a korábbinak-e a folytatása, vagy teljesen új? A város igazi kibontakozása tehát 1092-ben indult el, amikor a megyeközpont is Váradra került, a püspök a prefektusa volt a megyének. Egyes vélemények szerint 1095-ben az első székesegyház részben már kész volt. Szent László halála után a fejlődés lendületet kap az 1241-es mongol betörésig, annak is betudhatóan, hogy a király sírja zarándokhellyé vált, és ez nem csak egyházi, hanem gazdasági hátteret is biztosított. A találkozó második felében Szabó Annamária egyesületi tag a Loire-menti kastélyokról tartott vetített képes előadást. Beszámolójának alapját egy tavaly augusztusban zajlott kirándulás képezte, melyen több váradi katolikus pap, illetve magánszemély is részt vett, és magába foglalt innsbrucki és nürnbergi városlátogatást, valamint a Louvre-nak a megtekintését is. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro 2017. május 3.Tanácskozás és megemlékezés Rákóczi korárólÁprilis 28-án tudományos tanácskozásra és megemlékezésre került sor Szatmárnémetiben II. Rákóczi Ferenc Erdély fejedelme címmel. A rangos rendezvényen előadást tartott dr. Fleisz János nagyváradi történész is. A rendezvény főszervezője a szatmárnémeti Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a Rákóczi-szabadságharc egyike az olyan eseményeknek, amely egy táborba gyűjtötték a különböző társadalmi, vallási és etnikai kötődésű embereket, emiatt a szabadság szeretet mellett máig aktuális üzenete van: megfelelő vezető esetén létrejöhet a széles társadalmi összefogás a közös célokért. Az Erdélyi Magyar Művelődési Egyesület (EMKE) főszervezésében létrejött rendezvényen mintegy 12 tudományos előadás hangzott el. Mellette színvonalas művészeti eseményekre, bensőséges koszorúzásokra és baráti beszélgetésekre került sor. Az előadások fő kérdései az egyes területeken végbemenő események, a kutatás nemzetközi, országos és helyi eredményei, lehetőségei, különböző szintű együttműködések kialakítása volt. Szatmárnémetiben a megyei múzeum dísztermében többek között Csatáry György és Zubanics László (Beregszász) Balogh Béla (Nagybánya), Czigány István és Mészáros Kálmán (Budapest), Kónya Péter (Eperjes), Molnár Sándor (Vaja), Gyulai Éva (Miskolc), illetve Keresztesi Csaba, Mandula Tibor, Póti Eduárd-János, Kereskényi Sándor (Szatmárnémeti) tartottak előadást. Dr. Fleisz János nagyváradi egyetemi tanár, az EMKE alelnöke Nagyvárad és környéke a Rákóczi-szabadságharc időszakában (1703–1711) című előadását mutatta be. Ebben értekezett Nagyvárad és Bihar helyzetéről a szabadságharcban, a helyi eseményekről, illetve a váradi vár elhúzódó ostromának menetéről és a város szituációjáról a szabadságharc után. Kitért arra a kettős helyzetre, hogy a váradi várat nem sikerült elfoglalni, a várost pedig hol egyik, hol a másik tábor pusztította, a váradiak szabadságszeretete mégis a fenntartotta Rákóczi szabadságharc kultuszát, hiszen például a 20. század elején a város főutcáját Rákóczi útnak nevezték el. Összességében, a Rákóczi-kutatást tovább fejlesztő, a kuruc-kor néhány alapvető kérdését új megvilágításba helyező tanulmányok, hangzott el. Másnap, április 29-én, szombaton „Az élő Rákóczi” néven immár 28. alkalommal megrendezett majtényi megemlékezésre került sor. Külön színfoltja volt az idei rendezvénynek, hogy a Kárpát-medence egykori Rákóczi-birtokainak jelenlegi megye vezetői is részt vettek a megemlékezésen. A nagyszabású rendezvény sorozatot jövőre is megszervezik. F. J. Nagyvárad / Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. május 9.Könyv NagyváradrólMég kapható Nagyváradon a Libris Antica, az Illyés Gyula és a Kolbe könyvesboltokban dr. Fleisz János: Városfejlődés, regionális átalakulás. Nagyvárad, Partium, Erdély című kötete. A változatos tematikájú könyv ismerteti az aradi vértanúk nagyváradi kötődéseit, a váradi vár szerepét Nagyvárad fejlődésében, a Körös-parti város 20. századi történetét és a városok rangsorában elfoglalt helyét. Emellett taglalja az erdélyi, partiumi és bánsági városok fejlődésének sajátosságait a 20. században, illetve a nagyváradi sajtó történetének 1940–1944 közötti szakaszát. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. június 2.Kőbe vésett történelemhamisítás az erdélyi emlékművekenAmiért valaminek emlékművet, emléktáblát állítanak, attól még nem biztos, hogy az adott esemény megtörtént, illetve épp úgy, ahogy azt egyesek az utókorral láttatni akarják. A történelem propagandisztikus célú elferdítésének emlékműveivel sajnos még mindig találkozhatunk Erdély-szerte. Nagyváradról Kolozsvár felé autózva az E60-as műúton, Élesd központjában egy szocreál stílusú, kissé viharvert emlékmű mellett halad el az utazó. A szögletes alapból magasan kinyúló kőhasáb egy olyan tragikus történelmi eseménynek állít emléket, melyről jó eséllyel csak bihariak hallottak. 1904 április 24-én, a Kossuth Ferenc vezette Függetlenségi Párt választási gyűlést szervezett a mezővárosban. Hogy a rendezvényt megzavarja, a Szociáldemokrata Párt is összecsődítette híveit a környező, zömükben románlakta falvakból. A szociáldemokrata tábor hatóságok által nem engedélyezett demonstrációja rendbontássá és erőszakossággá fajult, amire a kivezényelt csendőrök sortűzzel válaszoltak. A halottak száma 33 volt, a sebesülteké még több. „A Sebes-Körös völgyi falvak fellázadt parasztjainak emlékére...”, áll az emlékmű talapzatán, ami a legenyhébb elbírálás esetén is csúsztatásnak minősül, hiszen a megmozdulást szervező Szociáldemokrata Pártnak nem állt szándékában felkelést kirobbantani, a cél a függetlenségiek térnyerésének megakadályozása volt a kistérségben. Valótlan képet fest a történtekről az emlékművet díszítő féldombormű is, melyen a tüzelésre kész kakastollas csendőrökkel farkasszemet néző kaszás, vasvillás parasztok láthatók. A korabeli beszámolókban szó sem esik szó arról, hogy a szociáldemokrata szimpatizánsok fegyverre kelve érkeztek volna az ellentüntetésre, egyetlen fegyverük valószínűleg az a pisztoly volt, amit az egyik szervező rántott elő a zsebéből, majd a csendőrosztagot vezető őrmesterre lőtt vele, halálosan megsebesítve a tisztet. Pisztollyal lövöldöző paraszt természetesen nem került a domborműre. „Az eseményt a kommunizmus idején átértelmezték, túlhangsúlyozták a nemzeti jellegét” – mondja Fleisz János nagyváradi történész. Tény, hogy az áldozatok többsége román volt, ám a megmozdulásnak nem volt közvetlen nemzetiségi vonzata, hovatovább, a szociáldemokrata sajtóban megjelent beszámolók szerint a Függetlenségi Párt román nyelvű plakátokon is hirdette a maga rendezvényét, aminek a szociáldemokraták nagyon nem örültek. A megdicsőült áruló Kolozsváron szintén találni manipulatív, sőt, nyíltan uszító emlékműveket. A Szabók bástyája elé még a 70-es években állítottak szobrot Mihai Viteazul kapitányának, a kincses város főterén bestiális módon kivégzett Baba Novacnak. A talapzaton látható jelenlegi felirat, mely szerint a hadurat a magyarok gyilkolták meg, szörnyű kínok között („…ucis de unguri în chinuri groaznice...”) a Funar-korszakban került fel a talapzatra. A szerb apától és román anyától született, a szerbek által nemzeti hősként tisztelt Baba Novac törökellenes gerillaharcosként tett szert hírnévre, mielőtt Mihai Viteazul szolgálatába állt. Az erdélyi országgyűlés ítélte halálra, mert állítólag azt tervezte, hogy 400 katonájával átáll a törökökhöz, amit a Baba Novac személye köré szőtt román nacionalista legendáriumból nagyvonalúan ki szoktak felejteni. „Egy ilyen kaliberű embert nem lehetett volna kivégezni a Habsburgok érdekeit Erdélyben képviselő Basta generális jóváhagyása nélkül, sőt, szerintem Mihai Viteazul is helyben hagyta az ítéletet” – nyilatkozta a Maszolnak Lupescu Radu történész. Baba Novac tehát nem gyilkosság áldozata volt, törvényes ítélet alapján végezték ki, az ítéletet pedig már csak azért sem lehet a magyarok nyakába varrni, mivel az erdélyi országgyűlésben a szász nemzet is képviseltette magát. Florin Apostu polgármestersége idején Hunyadi Attila történész és Szász Péter, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke átiratban fordult az ombudsmanhoz, illetve a városvezetéshez, kérve a magyar közösségre sértő, ellene izgató felirat eltávolítását, eredménytelenül. Az ombudsman legalább válaszolt a beadványra, közölve a panaszosokkal, hogy az ügyben az önkormányzat az illetékes. Időközben ismeretlen személy eltávolította a „magyar” szó betűit a talapzatról, ami természetesen nem mentesíti az önkormányzatot az alól, hogy hivatalosan is módosítsa az uszító feliratot. Hogy lett 4 ezerből 40 ezer? Szintén Gheorghe Funar polgármestersége idején került fel a Petőfi (Avram Iancu) utcában álló, egykori Biasini szálló homlokzatára azon emléktábla, mely szerint az 1848/49-es forradalom idején a magyar nemesek által a románok ellen foganatosított „véres retorziók” során 230 falu pusztult el, s meghalt 40 ezer ember. Egyed Ákos történész, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke szerint a korabeli dokumentumok tükrében ez a szám rettentően eltúlzottnak tűnik. Az erdélyi románság által 1850-ben Ferenc Józsefhez intézett beadvány még csak 1151 áldozatról beszél, az osztrákok által készített összeírás pedig 4200-4400 halottal számol. E. A. Bielz szász földrajztudós és statisztikus becslései szerint a forradalom és szabadságharc Erdélyben összesen 18 ezer áldozattal járt, a románok vesztesége 5400 fő volt. Gheorghe Barițiu román történész, aki maga is résztvevője volt az eseményeknek, 6000 román áldozatról írt. Egyed Ákos úgy becsüli, maximum 30 ezer ember halála írható a forradalom és szabadságharc erdélyi eseményeinek a számlájára, ezek tetemes része pedig nem román, hanem magyar, illetve szász volt. Oláh Emese alpolgármester a Maszolnak azt nyilatkozta, természetes az óhaj, hogy minden, a magyarokra sértő kolozsvári felirat eltűnjön, s az RMDSZ frakcióval egyetemben mindent meg is fog tenni ennek érdekében. „Tudatában kell lennünk annak, hogy ez nem fog menni egyik napról a másikra” – hangsúlyozza az önkormányzati vezető. Pengő Zoltán maszol.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
